Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 5°C | 12°C Még több cikk.

Villanyoszlop Kübekházán: van ennél rosszabb is?

Kübekháza, Dózsa György utca 482. számú ház előtt található ez a villanyoszlop. Ön szerint biztonságos? Az áramszolgáltató szerint nem veszélyes, vannak ennél rosszabb állapotú oszlopok is...
„Ez a már belülről meglehetősen korhadt oszlop kedvenc célpontja a harkályoknak, akik zsákmány reményében fúrják faragják a kiérdemesült oszlopot, mert a korhadtsága miatt olyan hangot hallat kopogtatásra, mintha belül üreges lenne. Bizonyára szú is található benne zsákmányként a szorgos madarak számára.

Úgy öt darab komolyabb lyukat vájtak már bele a harkályok, ezek közül az egyik már át is van lyukadva, és a fotón jól látható módon az oszlop átmérőjének egyharmadát is kitevő üreg van benne.

Fotó: tudósító
Fotó: tudósító

Véleményünk szerint villanyoszlop jelen állapotában meglehetősen veszélyes, mert egy nagyobb szélvihar esetében kettétörhet és ezzel az emberek testi épségét, életét, de akár a pár méterre lévő házat is veszélyezteti.

A káresemény szerintünk sokkal többe kerülhet a vezetékszakadás, az áramszünet és egyéb problémák miatt, mint az oszlop mielőbbi kicserélése.

Fotó: tudósító
Fotó: tudósító


Telefonon megkerestük az EDF Démász hibabejelentőjét, ahol megköszönték a bejelentésünket. Pár nap múlva ki is jött egy csapat egy gépkocsival. Megnézték, körbejárták, hümmögtek, majd megjegyezték, hogy vannak ettől rosszabbak is, ez még nagyon jó így. És távoztak.
Meglehet, az ő testi épségüket, életüket nem veszélyezteti az ilyen állapotú oszlop, a fogyasztó meg le van sajnálva.

A kérdés: Jól van ez így?"
– írta levelében olvasó-tudósítónk.

Önök szerint mi erre a jó válasz?

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. Palmer2011 2011. július 09. 21:26
    „Érthetetlen. Hiszen a 21. században azért még mindig vannak favédőszerek, ha más nem, akkor kátrány. Régen a vasút mentén minden oszlopot kezeltek ezzel. 20 - 25 évet ki szoktak bírni. Szegeden meg a Népligetben van néhány katasztrofális szarvasbogár - lárva - zabálta platán. Az is megérne ám egy cikket. Ahogy az kinéz, az előbb - utóbb le fog zuhanni. Adja a Jóisten, hogy ne legyen alatta senki !”
  • 25. gavallér 2011. június 30. 11:06
    „Van.”
  • 24. deszkás 2011. június 28. 15:08
    „Valóban igaz lehet hogy vannak rosszabb állapotban lévők is (a volt tsz-ek "hálózatai" amikről a tanyák működnek) de ezeket a Démász már jelezte nem az ő kötelességük ezek fenntartása) de "ki viszi a balhét" ha mégis tragédia lesz? A kártéritési per esetén a szolgáltatónak milliójába is kerülhet.”
  • 23. szatyi 2011. június 26. 08:08
    „"17. Zsoltee0716 2011.06.24. 21:36 "

    "oszlopgyám :8000 Ft Oszlop:
    20000Ft , Szálítási költség: kb 10000Ft Szeged környékére ,
    oszlopállítás költsége: 20000 Ft. Kötések , felfogatás, bilincsek: 5000
    Ft. Ez kb:_90 000Ft_ költséget jelent..."

    "talán a példám így már eléri az 500e ft-ot, (főleg, hogy többszolgáltató van azon az oszlopon), többen jönnek ki szerelnii költség,költség költség."

    Nem vagy egy kis ellentmondásban magaddal? A több szolgáltató esetén a költségek megoszlanak, de engem mint áramfogyasztót csak az áramszolgáltató költségei érdekelnek, -mivel vele vagyok szerződéses jogviszonyban, és az oszlop is az övé- a többi nem rám tartozik!
    De a legjobban ez tetszik az egészből: "idéglenes" !”
  • 22. NTK 2011. június 25. 08:41
    „15. tótkomlósi 2011.06.24. 21:23

    Ez egy igazi tartalmas hozzászólás volt. A büszkeség feszítheti a melledet.”
  • 21. Öregkelta 2011. június 25. 08:13
    „"15. tótkomlósi 2011.06.24. 21:23
    A munkavédelmisnek ehez semmi köze!
    Mint ahogy neked se a villanyhoz!"

    Lehet, hogy munkavédelmi ellenőröknek nincs köze egy veszélyessé vált villanyoszlophoz ezt valóban nem tudom biztosan. De úgy tűnik, hogy itt Abszurdisztánban csak akkor van köze a hatóságoknak és a szolgáltatóknak valamihez, ha már tragédia is történik. Lásd Kolontár.
    A villanyhoz csak annyi közöm van, hogy hogy megfizetem a szolgáltatót elég vastagon azért amit ad. Akkor az a minimum, hogy ne veszélyeztesse senki vagyonát, testi épségét, netán az életét. Sem az enyémet, sem másét.
    Talán még a tiédet sem.
    Mert van hozzá közöm, és neked is van.”
  • 20. Zsoltee0716 2011. június 24. 21:44
    „16. Nórikám 2011.06.24. 21:33

    Mivel ismeretlen kábel, így ezt most nem viccből, de szerintem a rendőrség vagy tűzoltóság felé kellene fordulni.
    Bejelentést is tehet a városházán, vagy a http://www.szegedvaros.hu/sendmessage.html”
  • 19. Nórikám 2011. június 24. 21:43
    „15: tótkomlósi: attól még, hogy valaki nem tudja miből tevődik össze az üzemeltetési díj még nem analfabéta, én sem tudom, nem is érdekel, de nem tartom magam analfabétának, és ki is kérem magamnak! szép magyar szokás szerint csak durván sértegetni tudjátok a nektek nem tetsző hozzászólókat. Egyébként meg csípi is a szemem ez a hülye üzemeltetési, meg készenléti díj! Ez csak azóta van, amióta el privatizálták a szolgáltató cégeket! Egyszer még a boltok is rájönnek, hogy a kenyér ára mellé üzemeltetési díjat számoljanak. Az rezsi költség, ami a termék árában jelenik meg. Csak hát ez egy ujabb lehúzása a fogyasztónak. A Vízmű is 2 havonta olvas le, mégis minden hónapban felszámolja a leolvasási díjat! És most le analfabétázhatsz engem is.”
  • 18. Zsoltee0716 2011. június 24. 21:40
    „talán a példám így már eléri az 500e ft-ot, (főleg, hogy többszolgáltató van azon az oszlopon), többen jönnek ki szerelnii költség,költség költség.”
  • 17. Zsoltee0716 2011. június 24. 21:36
    „15. tótkomlósi 2011.06.24. 21:23

    Áram bekötés6leválasztás, külső oszlopról, a telked oszlopára(amit meg veszel), csak, hogy lássunk árakat még 2009-ből:

    A leválasztás egy szerződésfelmondást jelent, ha az új óraszekrény
    telepítését ránk bizza az összes ezzel kapcsolatos tennivalót ingyenesen
    elvégezzük.
    *_Az oszlopállítást nem tudjuk elválalni (nem éri meg)_*, figyelmébe
    szeretném ajánlani hogy a démász oszlopától légvonalban 15m-ig (a
    megfelelő nyomvonalon) csak az óraszekrény árát (és a többlet
    energiaigényt 32A felett 4500Ft/A)kell kifizetnie.Egy óránál:75 250 Ft,
    két óránál(az éjszakai fogyasztásmérőnek is van hely): 98 750Ft a 15m
    feletti részre 3000 Ft/m. Ez a teljes költség _minden
    ügyintézés,anyagköltség és munkadíj benne van_.

    Az oszlopon elhejezett mérőóra mindenféle képpen csak idéglenes megoldás
    lehet, ekkor meg kell vennie az óraszekrényt egy hirsman óraszekrény
    25000ft+Vezetékelési költség 2000 Ft., oszlopgyám :8000 Ft Oszlop:
    20000Ft , Szálítási költség: kb 10000Ft Szeged környékére ,
    oszlopállítás költsége: 20000 Ft. Kötések , felfogatás, bilincsek: 5000
    Ft. Ez kb:_90 000Ft_ költséget jelent attól függően, hogy a démász
    30m-ig támogatja e a légvezetéket, ha nem akkor a légvezeték ára még
    hozzájön+ a bilincsek amik a vezetéket tartják kb: 1500 Ft/m.+
    bilincsek: 3000 Ft. Mivel ez idéglenes természetesen ha elkészül a ház
    és végleges mérőórát szeretne az edigi ráfordításai veszendőbe mennek.

    Ehhez még természetesen hozzájön a főelosztó amiről az áramot vételezni
    tudja (amíg ez nincs meg nem raknak be órát) ez földkábelnél és
    légkábelnél is kell.(Ez földelés, tartóvas, vízmentes doboz, dugalj,
    fi-relé, kismegszakítók, vezeték, kötések, munkadíj összesen :50 000- 60
    000 Ft.).”
  • 16. Nórikám 2011. június 24. 21:33
    „Erről jut eszembe a Tisza parton a Tömörkény Gimnázium bejáratától néhány méterre a híd felé egy kábel lóg kis gyerekek által elérhető magasságban. Nem tudom milyen kábel, végig fut a fák között, a villany oszlopoknál is rögzítve van, és a fák ágai közt van elvezetve. Valami miatt le lazulhatott, és teljesen lelóg. Nem tudom áram alatt van-e, de jó lenne ha az illetékesek megnéznék, mert tegnap este kamaszok próbálgattak hintázni rajta.”
  • 15. tótkomlósi 2011. június 24. 21:23
    „10. Öregkelta 2011.06.24. 19:37
    A munkavédelmisnek ehez semmi köze!
    Mint ahogy neked se a villanyhoz!
    13. NTK 2011.06.24. 21:06
    Próbálj meg egyszer kicserélni egy oszlopot és megtudod!

    Vagy forduljatok a fideszhez, az majd mindent megold!

    Egyébként az üzemeltetési díj sok mindenből tevődik össze. Ha szakmabeli lennél, akkor tudnád. De így, analfabéteként nem tudhatod....”
  • 14. Zsoltee0716 2011. június 24. 21:22
    „13. csak egy példa volt , bocs, hogy lemarad a pölö szócska.
    Elnézést érte.”
  • 13. NTK 2011. június 24. 21:06
    „"""12. Zsoltee0716 2011.06.24. 20:38
    Egy oszlop csere 500ezer Ft, mindenestül munkadíj stb."""

    Az is megérne egy misét, hogy mi is kerül rajta annyiba.”
  • 12. Zsoltee0716 2011. június 24. 20:38
    „Mivel több szolgáltató is rajta van így érdemes mindegyiknek szólni, hogy baj van. Egy oszlop csere 500ezer Ft, mindenestül munkadíj stb.
    Ebből lehet több milliós is, ha egyszer elindul az oszlop vagy 5 oszlopról leszaggatja a vezetéket. Mert úgy berezonáltatja!”
  • 11. Zsoltee0716 2011. június 24. 20:35
    „Nálatok is a fakoppáncs rongálta meg?”
  • 10. Öregkelta 2011. június 24. 19:37
    „7. tótkomlósi 2011.06.24. 16:39
    Kitolható kétágú létra, kedves "tótkomlósi". Nem olyan bonyolult ám, ahol ismerik ezt az eszközt.

    Fizetem mint mindenki a "rendszerhasználati-üzemeltetési díjat" a sok más különböző díjjal együtt a fogyasztott áramot is.
    Nos, amiért ezt a fotót meg cikket beküldtem az azért van, mert az üzemeltetési díj havi 3588 forint a számlámban. Gondolom ezt mindenkiről leveszik. Szerény fejszámolással kiderül, hogy csak ebből mennyi folyik be évente. Ebből akár már ki is javíthatná a T. (mint tróger) szolgáltató a hálózat ilyen jellegű hibáit is.
    Ha nem teszi, akkor nosza, mennek a további fotók is. Mert van bőven. Hátha rázizzen előbb utóbb egy független munkavédelmi ellenőr is.
    Amúgy a melósok akik "helyszíneltek" mind magyarul beszéltek. Lehet a franciát szidni, de ezek a magyar legények sem különbek semmivel sem. Pláne ahogyan ott előadták magukat.”
  • 9. NTK 2011. június 24. 18:23
    „Szegeden, Petőfitelepen is vannak ilyen állapotú oszlopok. Igaz, hogy még a harkályok nem fúrták meg őket, de igen korhadt állapotban vannak. Némelyik kora szerintem már meghaladta a negyven évet. Anyám háza előtt lévő kétágú villanyoszlop is recseg-ropog ha szeles az időjárás.”
  • 8. Agika88 2011. június 24. 18:14
    „7.!
    Pl. emeletes ház erkélyéről és rázoomolt. :)”
  • 7. tótkomlósi 2011. június 24. 16:39
    „Én csak arra lennék kíváncsi, hogy a tisztelt tudósító hogy csinálta azt a közeli képet, amin a ház is felülről látszik?
    Csak nem felmászott egy neki tiltott helyre?
    Ejnye ejnye!
    Akkor lehet, nem is veszélyes még?”
26 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzött a dudva a Rókusi körúton

Olvasó-tudósítónk szomorúan tapasztalta, hogy a Rókusi körúton a cserjéket már túlnőtte a dudva. Tovább olvasom