Nézzünk egy kicsit a füst mögé

A dohány és az ember kapcsolatának a dohány élvezeti jelentősége adta meg hosszú évszázadokra meghatározó szerepét.

Kisebb mennyiségben a nikotin izgató hatása kellemes, enyhíti az éhség és a szomjúság érzetét, fokozza a jó közérzetet, a fájdalmak elviselését is megkönnyíti.
A szájból való füstölés ősi szokás, ősi szenvedély. Amíg Amerikában az indiánok, úgy Európában élő népek is hódoltak ennek a gyorsan terjedő szenvedélynek oly módon, hogy az indiánok a dohányleveleket, az európaiak kendermagot hintettek tüzes kőre, később izzó fémlemezre, és föléje hajolva lélegezték be a keletkezett füstöt, egészen addig, míg a kábulat bekövetkezett.

Már a bronzkorban feltalálták és használták a pipát és a pipázást. Agyagból, kőből, fémből készült pipák sokasága látható a múzeumok e korból származó gyűjteményei között.

A dohány magvait 1560-ban Jean Nicot francia követ hozta magával elsőként Franciaországba Amerikából. Miután a dohányzás először az Amerikába járó matrózok szokása volt, csak nagyon lassan terjedt el más körökben. Először 1570-ben Spanyolországban, majd 1586-ban Angliában vált népszerűvé, és indult el északra és keletre. Fogadtatására jellemző, hogy az uralkodók körében először kifejtett nézet szerint a „dohányzás a pokol találmánya". Ennek ellenére spanyol papok vitték be a dohányzási szokásokat Rómába 1636-ban, amit aztán VIII. Orbán pápa egyházi átok alá helyezett. Rendelkezéseit csak 1724 évben vonta vissza utódja, XIII. Benedek. Magyarországra Bornemissza Pál erdélyi püspök hozta be 1568-ban az első nyers dohányt, a török követ pedig 1576-ban ízleltette meg az erdélyi urakkal.

A dohány élvezete most már – por, vágott, leveles felhasználás formájában – oly gyorsan terjedt a XVII. század második felében, hogy korlátozására az 1670., 1683., 1689. és az 1697. évi erdélyi országgyűlés szigorú rendeleteket hozott.

Ismeretes, hogy Apafi Mihály erdélyi fejedelem erős dohányos volt, sok, szépen kicifrázott pipájából gyakran élvezte a füstöt.

Néhány év múlva azt tapasztalta, hogy a pipázás árt az egészségének. Úgy gondolta, ezt az ártalmas szokást nemcsak be kell szüntetnie, hanem egész Erdélyből ki kell irtani.

Rendeleteket adott ki, hogy a dohányt termeszteni, árulni, cserélni, por formában, levelesen vagy vágottan élvezni tilos, pipával élni nem szabad. Akit dohányzáson értek (bárhol), ha paraszt volt, hat forintot, ha pedig nemes ember szegte meg a tilalmat, ötven forintot kellett fizetni alkalmanként. Ez pedig akkor igencsak nagy pénz volt.

Így ment ez egészen III. Károly 1711-ben kezdett uralkodásáig. Azóta lendületet vett a dohány termesztése hazánkban, de a feldolgozás és a fogyasztás is. Ám az állami bevétel gyarapodásáról se feledkezzünk meg, mely akkor a bécsi Universal Bancalitat pénzügyi alapjait növelte, mostanra ez is megváltozott. Ma már a világ országai áruforgalmának jelentős részét a dohány és annak élvezetét kiszolgáló termékek adják.

Időnként felszínre kerülnek statisztikai adatok a dohányzás ártalmairól, az életminőséget és az egészséges életmódhoz való jogot soroló okfejtések, amelyek aztán a dohányzás megszüntetését kezdeményezik.

Mostanában felerősödött, nemzetközi méreteket öltött a dohányzás elleni kampány. A dohány forgalmazásában jelentős haszon rejlik, de a kábítószerek élvezete a dohányforgalom bevételének többszörösét termeli a forgalmazóknak.

Így elképzelhető az is, hogy a nagy, dohányzás elleni hangulatkeltés elterelni igyekszik a figyelmet a kábítószereknek a legális kereskedelmi folyamatokba való beépüléséről.

Nagy pénzekről van szó, és nagyon nagy a tét is.
Dönteni kell tehát mindenkinek, de nemcsak a saját életéről, hanem az élvezeti cikkek, a kábítószerek és egyéb nyavalyák genetikailag örökölhető hatásaival születő utódaik sorsáról is.

Eltűnődhetünk: geopatológia vagy homogenezis?
Közben hessentsük el a füstöt a lényegről.

id. Tarjányi György, Szeged