Aktuális

2020.01.14. 17:17

Szent István életművét megismertető programsorozat indul

Fontos, hogy ismerjük a múltunkat, gyökerinket és a közösség értékrendjét – hangsúlyozta Kiss Rigó László, a Szent István 2025 országos programsorozat sajtótájékoztatóján. Az országos rendezvény célja, hogy államalapító királyunk tevékenységét megismertessék a fiatalokkal és a környező népekkel.

Hajó Edina

A Szeged-Csanádi Egyházmegye is csatlakozik a Szent István életét bemutató ötéves programsorozathoz.

Fotó: Török János

Szent István 2025 címmel az államalapító magyar király életművének megismertetésére indít programsorozatot a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület (MPEE) és az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT). Az eseményhez a Szeged-Csanádi Egyházmegye is csatlakozott, ezért kedden Szegeden tartottak közös sajtótájékoztatót. Lomnici Zoltán az EMT elnöke hangsúlyozta, a történelmi múlt tisztelete, a hazaszeretet a magyar nemzet jövője szempontjából rendkívül fontos. – Szent István kapcsán a nyugati és keleti kereszténység közös szentjét, államalapítónkat, a Kárpát-medence történetének talán legnagyobb uralkodóját kívánjuk megismertetni elsősorban a határon túli és a magyarországi fiatalokkal, valamint a környező népekkel. Többek között kiállítások, ankétok és kiadványok segítségével mutatjuk majd be azt a nagy uralkodót, akire igazán büszkék lehetünk – fejtette ki Lomnici Zoltán.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye is csatlakozik a Szent István életét bemutató ötéves programsorozathoz.
Fotó: Török János

Vízkelety Mariann, az igazságügyi minisztérium államtitkára és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke elmondta, Szegeden szentmisével indul a programsorozat a Dómban, Kiss-Rigó László celebrálásával még az első negyedévben. A rendezvényt az ország több városában kiállítások, kulturális rendezvények és tudományos konferenciák színesítik. – Ilyen konferenciát szervezünk majd Diósgyőrött a Szent Istváni államszervezési tevékenységről, áprilisban a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hasonló témakörben, majd Szent István egyházszervező tevékenységéről Szegeden. Emellett az István a király rockopera bemutatását tervezzük a Kárpát medence több településén – hangsúlyozta. Hozzáfűzte, egy évben 10-12 tematikus programot szerveznek, ennek az évnek a témája István király államszervező tevékenysége köré épül, majd egyházszervezéséről és Szent Koronáról is megemlékeznek.

A programok tervezésére alakult öttagú testület tagja Kiss- Rigó László is. A Szeged-Csanád egyházmegye püspöke kiemelte, államalapító királyunk érsekséget és több püspökséget is alapított, többek között a Szeged-Csanádi Egyházmegyét. – Ahhoz hogy az ország, a nemzet és a társadalom minden tagja komoly identitással rendelkezzen, fontos hogy ismerje a közös múltat, gyökereit és a közösség értékrendjét. Ha nincs identitástudat, akkor nem tudunk reményteli jövőt építeni – fogalmazott a püspök. Hozzátette, különösen örült ennek a programsorozatnak, ugyanis az egyházmegye idén ünnepli 990. évfordulóját, így még ebben az évben elkezdik a felkészülést az egyházmegye milleniumára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!