Ilyen volt a Fáklya mozi, két emberöltőnyi emlék fotókon

1950. február 9-én Fáklya mozira nevezték át a Horváth Mihály utcában akkor már 30 éve működő Széchenyi mozit. Változtak az idők, míg a Széchenyi Mozgót egy varietéműsor és a Gyerekszív című „bájos film” nyitotta meg 1920. december 22-én, a Fáklya Filmszínháznak az „újtípusú szovjet ember” bemutatása jutott. A terv az volt, hogy a Fáklya feladata a Szovjetunió eredményeinek megismertetése lesz, s ennek jegyében mindjárt az első hónapban meghívták a Lenin-renddel kitüntetett „országoshírű szovjet sztahanovistát”, az éppen Magyarországon haknizó Dubjaga elvtársnőt. A szegedi üzemekben, írta a propagandacikk, „szájról-szájra futott a hír a dolgozók között”, gondolhatjuk, mennyire szívébe zárta ezek után a Fáklya-projektet Szeged.

Az első filmet a Dicsőség neked, Moszkva! címmel vetítették a Fáklyában. „Okvetlen szükséges, hogy minden szegedi dolgozó megnézze a filmet, mert ezen keresztül még jobban megtanulja szeretni a szovjet népet és Sztálin elvtársat.” – írta róla a Délmagyarország. A Fáklya mozin azonban nem maradt rajta a szovjet bélyeg, mivel kínálata nem ütött el a másik két szegedi moziétól. A moszkvás filmmel egyidőben a Belvárosi moziban a Sztálingrádi csata című szovjet filmet, a Korzó moziban pedig a Dicsőség útja című szovjet filmet vetítették. Utóbbi egy szovjet mozdonyvezető, a szocialista munka hőse „ragyogó példájáról” szólt. A filmeket mindhárom helyen szovjet híradó is megelőzte, úgyhogy a Fáklya profilváltása fel sem tűnt.

A Fáklya mozi új vezetőt is kapott a Belvárosi moziból. Hegedűs elvtárs ugyanis, amint az újság megírta, a Belvárosi mozi élmunkás altisztje volt, amikor kinevezték a Fáklya üzemvezetőjének. Még ígéretet is kellett tennie, hogy a párt irányítását követi. Rövidesen a derék altiszt cikket is írt a Délmagyarországba, amelyben bejelentette, hogy a Belvárosi mozi a Szabadság mozi nevet veszi fel. Az új igazgatóval aztán a Fáklya nemsokára országos verseny hívta ki a többi mozit, amelyben a csoportosan érkező nézők számát kívánták növelni (kevesellték a Szovjetunió iránti érdeklődést).

De az idők tovább változtak. Míg azelőtt hónapok teltek el, mire a „hős koreai népről” is szólt egy film, az 1950-es évek közepén már lehetett román, lengyel, bolgár és keletnémet filmet is nézni. A Fáklya kerthelyiségébe pedig visszatértek a nyáresti szabadtéri vetítések (valamint a különféle gyűlések, például a békegyűlés). A mozi épülete ugyanis alkalmas volt arra, hogy a vetítőtoronyból kintre is vetítsenek. A Fáklya mögötti udvaron egyébként borkóstolásokat, kézműves kitelepedéseket (az ipari vásár egyik helyszíne volt) rendeztek, majd 1966-ban megnyílt az Ezüsthajó nevű sörkert.

A lassan már teljesen lerobbant moziról 1959 januárjában a Délmagyarország bátran szóvá tette, hogy az alkalmi ruhatárban falasak lesznek a kabátok. Egy évvel később egy olvasói levél sokkal szókimondóbb volt: „A mennyezet a legkülönbözőbb színekben játszik a piszoktól, a falról pedig cafatokban lóg a hangszigetelő tapéta.” A következő cikket pedig már nyílt levél formában a filmvállalat igazgatójának írták: „A székek is alapos javításra szorulnak, itt-ott teljes széksorokat kellene kidobni, s új székeket tenni a helyükre. S a „ruhatárnak” nevezett szükségmegoldás, a nézőtér egyik oldalán elhelyezett akasztókkal szintén nem megoldás, arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem felel meg a tűzrendészeti előírásoknak sem. Ezzel talán nem mondtunk újat önnek. Azzal sem, hogy a megismétlődő irtóhadjáratok, arzénes mérgezés és patkányfogó macskák harcbavetése után, s mindezek ellenére nem vesztek ki a patkányok a Fáklya moziból.” Az újság a párt nagy úr volt, így a MOKÉP 2 hónappal később már meg is kezdte a tatarozást, majd 1962-ben kívülről is tatarozták a mozit.

A Fáklya élete folydogált a maga medrében, legalábbis nem égette el benne a mozigépész a kedvesét, mint a Korzó moziban. Ismétlő mozi volt, ezért számos sikerfilmet is újra vetítettek benne. A Cleopatrától a Limonádé Joe-ig, az István, a királytól a Jurasssic Parkig, a Hét őzgida és a farkas című román remektől a Walt Disney Csipkerózsikájáig mindenfélét játszottak. Utóbbi helyett 1967-ben egy 16 éven felüli olasz filmet vetítettek, amit igen nehezményezett a közönség.

Egy másik emlékezetes híradás: 1978-ban a Fáklya mozi fiatal nézői azzal vádolták a filmforgalmazót, hogy cenzúrázta, vagyis kivágta A Csendes-óceán kalózai című román kalandfilm végét, mivel abban nem volt meg a drámai végkifejlet. Kiderült, hogy azért ilyen a film, mert ez egy kétrészes kalandfilm első fele, a másodikat pedig korábban vetítették a mozik. Hogy a nézők miért éppen cenzúrát kiáltottak 1978-ban? Ezek a társadalom legszebb árulkodó pillanatai.

1993-ig kellett várni, míg egy olvasó megkérdezte a Délmagyar Csörög rovatát: ha már annyi minden visszakapta régi nevét, a Fáklya moziét mikor írjuk ismét Széchenyinek? Nehéz kérdés volt, 1950 óta sok idő telt el, a szegediek többsége már Fáklya néven ismerte a mozit. De azért jellemző, hogy 1964-ben, amikor a Széchenyi mozi már 14 éve Fáklya volt, egy olvasónak még jobban esett a régi nevet leírni apróhirdetésében: „a Széchenyi moziban elhagytam esernyőmet”.

Rövidesen kiderült, hogy valójában azért nem kapta vissza régi nevét, mert a Fáklya mozi sorsa már megpecsételődött. A hadkiegészítő parancsnokság által üresen hagyott (és lelakott) Széchenyi tér 6. számú ingatlannal együtt a moziépület telke is a privatizáció látóterébe került. 1994-ben két ajánlat versengett az önkormányzat előtt, egy ingatlanfejlesztőé és egy biztosítóé. Mindkettő lebontásra ítélte a Fáklyát. Végül 1995 májusában az önkormányzat jóváhagyta, hogy a Mozgókép Kft. a Fáklya mozit eladja a Széchenyi tér 6. szám alatti épületet addigra már birtokló biztosítónak. A rossz állapotú, kicsit sem esztétikus, de a szegediek életéhez ezer szállal kapcsolódó Fáklya mozi – zavarta a biztosítópalota udvari kilátását.

Az épület más célú felhasználása túl költséges lett volna, a moziforgalom növekedésére nem volt esély, így a mozivállalat részéről indokolt volt az eladás, és az is, hogy a bevételből a Belvárosit és a Korzót korszerűsítették (utóbbinak 2001-ben jött el az ideje, de a műemlék Zsótér-ház szerencsére nem zavart udvari kilátást).

Szeged egy darabkáját temeti – írta búcsúriportjában Kalocsai Katalin a Délmagyarországban. „Biztosító lészen itt, biztosan pazar kivitelben, de azért ez a kopott kis mozi hiányozni fog. Szomorú vég, nem happy end.”

1995 szeptemberében megkezdték a Fáklya bontását, és az épület, ha lehet így még csúfabb volt, mint addig. De egyetlen olvasó sem telefonált be a Délmagyarhoz, hogy végre bontják. A mozik sorsa, hogy fel sem tűnik, ha csúf az épület, mert a látogató az élményt őrzi meg. Így lehetnek ezzel a szegediek is: alighanem kedvesebb volt nekik a régi csúf Fáklya, mint amilyen a biztosító szép új vaskerítése lett a Horváth Mihály utcában.

Nyilas Péter így búcsúzott Gyenes Kálmán fotói mellett a Délmagyarország címlapján:

„A vászon most már örökre sötét marad. Clint Eastwood ugyan még összhúzott szemekkel néz ránk az egyik falon maradt plakátról; egy másikon Steve Martin mit sem sejtőn vigyorog, miközben Diane Keaton puszija csattan az arcán. Az utolsó előadáson maga a Fáklya mozi volt a főszereplő. Tragédiát játszott, önmaga halálát adta elő, meggyőző drámai erővel. Két emberöltőn át fogadta a közönséget; egymást váltó nemzedékek álltak sorba a pénztárablakok előtt, a székekben talán olyan kamaszok is ültek, akiknek már nagyszülei is itt fogták meg először egymás kezét. A krónikás már csak ennyit mondhat: 1995. október 4-én lebontották a Fáklya mozit. A róla őrzött képeket már csak emlékezetünk filmjén pergethetjük vissza.”

Újraindult Annó rovatunk

A Móra Ferenc Múzeummal együttműködésben, a Délmagyarország egykori fotóriportereinek munkáiból újra elindítottuk Annó rovatunkat.

- Sorozatunkban régi fotókat próbálunk beazonosítani. Harminc-negyven-ötven év távlatában azonban fenn kell tartanunk a tévedés jogát. Ha Ön felismeri a fotón szereplőket, helyszíneket, örömmel várjuk észrevételét az online[kukac]delmagyar.hu címen!

- Önnek is vannak régi fotói közösségi, családi eseményekről, amelyeket megosztana olvasóinkkal az Annó rovatban? Írjon nekünk!

- Az Annó oldalain megjelent fotók a Délmagyarország kiadó tulajdonát képezik. A fotókat a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteménye gondozza.

Nézzen be hozzánk, képek annó!