111 éves a Délmagyarország

2021.11.27. 16:00

Ady tér, a fiatalság történetei – Fotók a múltból

Lehetett volna egyetemi füvészkert is, de az Ady téri sporttelep más mesékre született. Körben dísztelen kerítés, egyik felől a bölcsészkari palota szigorú kontúrja, a túlsó sarkon pedig páratlanul csúf bejárati épület. A közösségi sport diadala, hogy egy ilyen helynek varázsa lett.

Panek Sándor

A téren eredetileg Szeged korcsolyázó tavacskája volt, amelyen telente tout Szeged kint lógott még az 1920-as évek elején is. Egy kicsit ide tartoznak Darvasi László Zöld hattyúk című jegyzetei is a Délmagyarországból, mert nyáron a másutt hófehér hattyúk Szegeden zöldek voltak a békalencsétől. A szomszédos bölcsészkari épületet vasúti leszámítoló palotának építették 1912-ben. A tavat később feltöltötték, az épületet 1925-ben megkapta a Szegedre települt egyetem, a téren pedig Körletpálya néven gödrös, fűcsomós focipálya lett, ahol a Kolozsvárról menekült KEAC, vagyis a Kitartás Egyetemi Athlétikai Club játszott 1926-ig. Amikor 1940-ben a KEAC visszatért Kolozsvárra, az egyetemi egyesület SZEAC névvel folytatta.

Korcsolyázók a Szukováth téren (a mai Ady téren) 1920-ban.
Fotó: SZTE Klebelsberg Egyetemi Könyvtár
Szegedi MTE Atlétikai Szakosztály versenye az 1930-as évek elején a Szukováth téri Körletpályán.
Fotó: Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjtemény

Szent-Györgyi Albert rektorsága alatt 1941-ben felújították a sporttelepet, talán ekkor borította utoljára összefüggő gyep az Ady teret. A háború után Greguss Pál professzor füvészkert céljára kérte a várostól a területet, de ez a terv elakadt. Közben a SZEAC egyesült a Szegedi Honvéddal és megkapta a Felső Tisza parti pályát, az Ady téren lévő futósávos pályát pedig egyre inkább atlétikai versenyekre használták. 1946-ban teniszpályákat, 1959-ben a kézilabda, kosárlabda és röplabda pályákat építettek. 1961 szeptemberében SZEAC-Tatabánya férfi NB II-es kézilabda mérkőzés avatta a kézilabdapályáját, amely egy évvel később társadalmi munkában villanyvilágítást kapott.

Az Ady téri labdarúgó nagypálya az 1950-es évek elején.
Fotó: SZTE Klebelsberg Egyetemi Könyvtár

Szamosvölgyi, Thékes

Gyermekkorom óta a grundom volt az Ady téri pálya - kezdi Thékes István újságíró kolléga. „Aznap is ott fociztam, amikor 1956 októberében a pálya melletti Auditorium Maximumban megszavazták a MEFESZ pontjait. Joghallgatóként 1967 tavaszán a JATE-válogatottal győztes focimeccset játszottunk az újvidéki egyetem csapata ellen az Ady téri nagypályán. Szamosvölgyi (2), Thékes (1) – ez állt a 3:1-es eredmény alatt. Később a Délmagyarország Benfirka nevű csapatában is fociztam a téren. A sporttelep mellett laktunk; a pálya délkeleti sarkában volt egy kis pénztár, ahol egykor jegyet árultak a kézilabda­meccsekre. Ott könnyebben át lehetett mászni a kerítésen. Hétvégén felkapaszkodtam, a fiamat pedig, amikor még kicsi volt, felhúztam.”

Foci az Ady téri nagypályán 1974-ben. Sötétben dr. Thékes István. A pályát a következő évben kispályákra osztották.
Fotó: Dr. Thékes István gyűjteménye

Kovács András kolléga úgy került az Ady térre, hogy a Batthyány utcában volt az imaház, ahová a család járt. „A gyerek-istentisztelet és az esti éneklés között kimentem a MINO cipőgyár meccseit nézni. Ez a szegedi foci legalsó osztálya volt, de a szomszéd volt a középcsatáruk. 120 kilós ember volt, nemigen tudták megkerülni, így gyakran rúgott gólt. Emlékszem, a kapus kopasz volt, svájci sapkában védett.” Az Ady téren rendezett régi kupák neve maga a beszélő történelem: Munkára-Harcra Kész sportmozgalom, Edzett Ifjúságért mozgalom, Felszabadulási Kupa, Forradalmi If­­júsági Napok Kupa, November 7. Kupa.

Az Ady téri sporttelep az 1960-as évek végén.
Fotó: SZTE Klebelsberg Egyetemi Könyvtár

Partizán Beokád, Real Margit

Az Ady téri nagypálya 1975-ös felosztása után a József Attila Tudományegyetem hallgatói körében önszerveződő kispályás bajnokság alakult ki. 1977–78-tól a JATE testnevelési tanszékén Bélteki Pál tanár és tornász edző munkahelyi feladatul kapta a kispályás foci szervezését. Ezt a munkát 25 évig végezte, ami alatt a kispályás foci egyetlen más egyetemhez sem fogható közösségi életet hozott az Ady térre. Az 1980-as években 60-80 csapat nevezett, és annyira népszerű lett a torna, hogy osztályozókat, ligákat kellett bevezetni.

Testnevelésóra a József Attila Tudományegyetemen az 1960-as években.
Fotó: SZTE Klebelsberg Egyetemi Könyvtár

A JATE-bajnokság egyik legtovább, majdnem két évtizedig fennálló együttese az 1983-ban indult Tuhacsevszkij volt. Bölcsész évfolyamtársak alapították, az évek során játszott benne többek között Darvasi László író, Takáts József irodalomtörténész, Szabó Zoltán angoltanár, Szendi István pszichiáter, Mocselini Rudolf vásárszervező és Pozsik László szerkesztő. Utóbbi így mesél az indulásról: „A csapatot a sztálini tisztogatások idején, 1937-ben koholt vádak alapján kivégzett Tuhacsevszkij marsallról neveztük el, aki a korszerű támadó harcászat katonai zsenije volt. A név némi politikai felhanggal talán azt akarta kifejezni, hogy csapatunk is ellenállhatatlan támadó focit szeretne játszani. Persze ez nem mindig jött össze. Kiváló együttesek ellen játszottunk; a Csontbrigád vagy a Kanyar ellen csak nyomoztuk a labdát, és a Lumbágó vagy a Töf Töf UV is megállta volna a helyét bármelyik bajnokságban. A baráti TKBK (a későbbi sokszoros bajnok Menetelő Rákok jogelődje) ellen is csupán barátságos meccsen tudtunk győzni. Legjobb eredményünk a 2. hely volt, ha jól emlékszem, 1987-ben.”

Kispályás foci az Ady téren az 1980-as években.
Fotó: SZTE Klebelsberg Egyetemi Könyvtár

Megesett, hogy valaki több csapatban rúgta a bőrt, és előfordult, hogy a hiányzó csapattagot a helyszínen, egy épp befejeződött mérkőzés résztvevői közül kellett pótolni. Hó, jég, eső miatt nagyon kevés meccs maradt el, és nemigen maradt el a mérkőzések utáni összetartás sem valamelyik környékbeli egységben, gyakran a TÁK-ban vagy a JATE Klubban.

Az egyetem testnevelési tanszéke 1990 körül úgy döntött, elfogadja órának a kispályás focit. A csapatok száma ettől 120-ra nőtt, az Ady tér még több hallgatót vont be a közösségi sportba, és már lányok is beállhattak. Viszont nehéz volt ellenőrizni, hogy tényleg mindenki játszik-e. Bélteki tanár úr a meccsre ritkán járó lányok indexét is aláírta – ha tudtak tízet dekázni.

Bélteki Pál, a JATE testnevelési tanszék tanáraként az Ady téren.
Fotó: Bélteki Pál fotóalbumából

A JATE-torna különlegessége a csapatok névválasztása volt. A neveket nem cenzúrázták, így csodálatos színgazdagság lepte el az Ady téri bejárat mellé kifüggesztett menetren­det. A Benfirkával elindult vo­­nalhoz csatlakozott még a Partizán Beokád, a Real Margit, a Dundi Junájtid, a Ments Eszter, a Fegyencváros vagy a Szeméremajax. Azután voltak a mélyebb értelmű nevek, mint a Szürke Verebek, a Menetelő Rákok, a Vajda Utcai Bányász, a Ciprusi Retesz. És végül a szférák filozófiáját is hordozta néhány, mint a Szomorú Ellen­őr, a Népi Fejek vagy a Legitim Parizer. Az egyetlen lánycsapatnak viszont igazán konkrét neve volt: Herehalál.

Az évek során rövid időre felújítás miatt a csapatoknak költözniük kellett a Kisstadionba. Kevesen mentek. Amint elkészült az Ady tér, újra visszatértek. Amikor pedig az Ady téren már nem lehetett játszani, a hallgatói csapatok száma, mintha elvágták volna, csökkenni kezdett.

Kézilabdás testnevelési óra az Ady téren az 1970-es években.
Fotó: SZTE Klebelsberg Egyetemi Könyvtár

Üzenet a múltból

Az Ady tér 1975-ös felújítása után elvesztette grund jellegét; a kispályákat korlát, háló választotta el, a téren kandeláberek világítottak. A bejárati épületben 4 öltöző és 2 zuhany volt, a szomszéd épületben pedig egy szűk konditerem, amely a látogatók körében „A kis büdös” nevet viselte és pucér vastárcsáin CCCP felirat őrizte a békét. A sporttelep kerítése ahhoz sem volt elég magas, hogy a labdát felfogja; Bélteki tanár úrnak volt olyan órája, hogy az utcára kirúgott labda eltűnt egy Zsiguliban, mire kiértek érte.

Az 1980–1990-es években az Ady téri kerítés belső felén jókora (talán piros) betűkkel ez állt: KOKAS DÉKÁN. E sorok írója 1990-ben érkezett Szegedre Erdélyből, és szeme itta a szabad világ spontán feliratait. De ezzel nem boldogult. E cikkre készülve derült ki, hogy a kerítésen megnevezett KOKAS nem kakas volt, hanem valós személy, Kokas Károly, 1980-ban egynapos diákdékán, harmadéves bölcsész, aki ma már (lám, a hely megtartó ereje) az Ady téri TIK-ben lévő Egyetemi Könyvtár főigazgató-helyettese.

A jelmondat pedig az 1980-as diákdékán-választási kampánybuli alkalmából került a sportpálya kerítésére. A tettesek jelentkezését a Szegedi Egyetem című lap 1984-ban sürgette ugyan, de ha a CCCP maradhatott, Kokas Dékán is kitartott a bontásig. Kokas Károly egyébként nem focizott, de sokan mások igen, így az egyetemi bemutatkozások alkalmával még évekig meg-megkérdezték tőle: ő volna-e az a Kokas, az Ady téri kerítésről?

Régi jegypénztár az Ady téri sporttelep dél-keleti sarkán.
Fotó: Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjtemény

Akit nem szidtak az Ady téren

A JATE-bajnokságban eleinte nem volt játékvezetés. Az önbejelentés általában jól működött: a szabálytalanság elszenvedője jelzett, és megítélték a faultot. Bélteki Pál később beszervezte Hegedűs Lajos bácsit és a szegedi játékvezetői kar idősebb bíróit.

Hegedűs Lajos bácsi kétségkívül az Ady tér doyenje volt. 1993-ban 93 évesen még kispályás focimeccseket vezetett a téren. 1910-ben Aradon kezdte a focit, és 40 évesen Szegeden egy altiszti honvédségi klubban fejezte be 1938-ban. Aztán mégsem fejezte be, mert 1944-től 3 éven át egy Kijev melletti hadifogolytáborban szervezte a különböző nemzetek közötti tornát. Hazatérve itthon edzősködött, s amikor ezzel is felhagyott, maradt neki a játékvezetés. 90 éves korára, 1990. január 5-én Thékes István így írt róla a Délmagyarországban: „A játékvezetésben mind a mai napig örömét leli. Fújja a sípot az Ady téren, az újszegedi ligetben és a Radnóti-gimnázium udvarán. A város kispályás labdarúgó-bajnokság mérkőzéseinek elmaradhatatlan tartozéka. (…) Ha hívják, ugrik, ha nem – félreáll. Háborítatlan lelkű közkatonája ma is a sportágnak.”

Ami azt illeti, az Ady téren egy háborítatlan lélekre is szükség volt. A bajnoki címek presztízse nagy volt, a foci élesben ment, vita, veszekedés akár a csapaton belül is előfordult. Egy ilyen történetet Darva­­si László tárcá­­ba is foglalt: 1990 táján történt, amikor a Délmagyarország kispályás csapatát Dlusztus Imre főszerkesztő benevezte a városi bajnokság­­ba. Az Ady téren éppen egy munkáscsapat volt az ellenfél. „Igazi melósok voltak, dohányszagúak – emlékezik Darvasi a telefonban. – Már vezettünk ellenük, amikor két játékosunk összeveszett és egymásnak ugrott a pályán. Annyira összevesztek, hogy le kellett fogni őket; én egyiküket, Kovács András a másikat.” Csakhogy, erősíti meg Kovács kolléga, Darvasi gyöngédebben fogta le azt, aki neki jutott, és így a másik, akit erősebben fogtak, eggyel többet kapott. De hát ilyen is van az életben.

A meccset elveszítették, a végén a teljes csapat együtt kért elnézést a bírótól. A spori pedig nem más volt, mint Hegedűs Lajos bácsi. A kilencvenéves játékvezető ismerte már a labdarúgólelket, és legjobbnak vélte, ha úgy tesz, mint aki semmit sem látott a bunyóból. Rossz nyelvek mondták, hogy lehet, tényleg nem látta. Mert rossz lehetett a pálya világítása, és Lajos bácsi amúgy is aranyszívű bíró volt, mindent befújt, amit jeleztek neki. Soha nem is szidták az Ady téren.

Kispályás foci az Ady téren az 1980-as években.
Fotó: SZTE Klebelsberg Egyetemi Könyvtár

A hely szelleme

Az 1970-es, 1980-as években az Ady téren rendezték a szegedi egyetem oktatói kispályás focibajnokságát is. A korszak legerősebb csapata a Herman Ottó kollégiumé volt, évekig ők nyerték a bajnokságot. A bölcsészkar csapatát puritán módon csak BTK-nak hívták. A tagok bemutatását, mivel nincs pénzünk sérelemdíjra, Dlusztus Imrére, a csapat egykori csatárára hagyjuk. Hangjában a fiatalkori dolgok malíciája mögött azért elfogódottság bujkál: „A csapat szimbolikus szereplői közül Ötvös Péter irodalomtörténész volt a kapus, és félt a labdától; Szabó József nyelvész sajnos idén itthagyott minket, lelkes volt, de kevésbé tudott focizni; volt viszont egy zsenink, Bernáth Árpád germanista filológus, aki alig 2 guggolással melegített be, s utána már őrült erővel lőtt; Balázs Mihály irodalomtörténész a régi SZEOL C csapatában is játszott, ami akkor még rang volt; dúródó támadónk, Pál József irodalomtörténész volt, aki nem ismerte a passz fogalmát; és volt egy sarkazóművészünk is, Csernus Sándor középkortörténész, aki ihletetten tudott oxival focizni; és többen még, köztük Szilasi László író, akivel végül sikerült egy gólt rúgatni. Valamint ketten a Szegedi Egyetem újság munkatársai, Belányi György költő és jómagam: mi rúgtuk a gólok 80 százalékát.”

A BTK a bronzéremig vitte. Jó volt még a Biológia és a Matematika, és kemény ellenfél volt a Műhely is, a karbantartók csapata. Utób­­bival a meccsek filológiai szempontból is relevánsak vol­­tak, mivel a pályán időnként jelentkező szájkaratéban a Műhely melós szókészletet használt (inkább nem idézünk), cserébe viszont nem állhatták Ötvös tanár úr szofisztikált szavait a kapuból (ugyancsak nem idézünk). Persze a két nyelv ugyanazt jelentette.

Egyetemi oktatói labdarúgócsapat az 1970-es évek végén az Ady téren..
Fotó: SZTE Klebelsberg Egyetemi Könyvtár

Az Ady téri sporttelepet 2002-ben bontották le, helyén a maga nemében szintén varázslatos könyvtár és információs központ épült. Jó sok évvel később, meséli Dlusztus Imre, a TIK épületében volt egy kiállítás, ahová a régi bölcsészkari csapat tagjai közül többen is hivatalosak voltak: „A kiállítás megnyitója kicsit késett, álltunk a TIK nagy terében, és egyikünk elkezdte nézegetni, hogy hiszen épp azon a helyen volt a bitumenes kispálya. Rossz időben, amikor felázott a salak, itt fociztunk, fűzte a másik. A Műhellyel itt játszottunk döntetlent, mondta még valaki. Tényleg!, ismertük fel. És Balázs Misi már rúgta is a láthatatlan labdát, Csernus dékán úr már megindult, Pál Jóska helyezkedett, előjött belőlünk a fiatalság, és elkezdtünk focizni.

A TIK ünneplő közönsége pe­­dig nézte, nézte, amit ők láttak.

Az Ady téri sporttelep a bontás előtt.
Fotó: Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjtemény
Hátsó bejárat az Ady téren
Fotó: Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjtemény

Újraindult Annó rovatunk

A Móra Ferenc Múzeummal együttműködésben, a Délmagyarország egykori fotóriportereinek munkáiból újra elindítottuk Annó rovatunkat.

- Sorozatunkban régi fotókat próbálunk beazonosítani. Harminc-negyven-ötven év távlatában azonban fenn kell tartanunk a tévedés jogát. Ha Ön felismeri a fotón szereplőket, helyszíneket, örömmel várjuk észrevételét az online[kukac]delmagyar.hu címen!

- Önnek is vannak régi fotói közösségi, családi eseményekről, amelyeket megosztana olvasóinkkal az Annó rovatban? Írjon nekünk!

- Az Annó oldalain megjelent fotók a Délmagyarország kiadó tulajdonát képezik. A fotókat a Móra Ferenc Múzeum helytörténeti gyűjteménye gondozza.

Nézzen be hozzánk, képek annó!

Ezek is érdekelhetik