Az el nem múló szépség dicsérete

Stephen Frears legújabb filmjében, a Chériben újra Michelle Pfeifferrel dolgozott együtt a Veszedelmes viszonyok nosztalgikus emlékére. A Chéri is egy szemet gyönyörködtető film, fantasztikus kosztümökkel, csodálatos díszletekkel és környezettel, melyet a mesteri fényképezés csak még magasztosabbá tesz. De mindemellett hol marad a tartalom, a szenvedély és a téma iránti érzékenység?

A film alapszituációja pedig magában rejti mindennek a lehetőségét. Az első világháború előtti Párizsban vagyunk, ahol a hivatásos örömlányok nagy megbecsülésnek örvendenek a befolyásos és magas rangú pénzemberek, politikusok körében. Luxus és kényelem övezi a kurtizánok életét. A Michelle Pfeiffer által alakított Lea is egyike ezen hölgyeknek, azonban felette is kezd eljárni az idő, ahogy barátnői is sorra kopnak ki a szakmából. Épp amikor visszavonulását fontolgatja - a kora ellenére is még mindig vonzó - Lea, akkor találkozik újra barátnője, az egykori kurtizán fiatal és sármos fiával, Chérivel. És bumm! Azonnal fellángol köztük a vonzalom, hat szép évet töltenek el boldogan egymással, amit szépen át is ugrik a film, és inkább arra koncentrál, hogyan éli meg a két szerető az elválást. Chérit ugyanis megházasítja anyja, így szakítva szét idilli kapcsolatukból Leát és Chérit, akik csak ezt követően jönnek rá, mennyit is jelentenek egymásnak.

A film kibonthatná a Lea és Chéri között fűződő románc titkait és szépségeit, annak minden nehézségével együtt, kidomborítva azt a jelentős korkülönbséget, amely közöttük húzódik. Érdekes lenne látni, hogyan küzd meg Lea az öregedéssel, és hogyan éli meg Chéri az iránta érzett vonzalmat. Sokkal több lehetőség rejlik a filmben, hogy pontos rajzot adjon a két főszereplő személyiségéről és érzelmeiről, mint hogy csupán az egymás utáni évődésre koncentráljon. Így karaktereik csupán elnagyolt skiccek maradnak. Lea egy kifinomult, okos nő, aki tisztában van szépségével, azonban hogy mit is jelent számára Chéri, miért van rá ekkora hatással a fiú, nem derül ki igazán. Ahogy Chéri karaktere is megragad a szemtelen és vonzó fiatal suhancnál, aki csak él bele a világba és nem tudja, mit is akar pontosan. Az ő anyja üde színfoltja a filmnek, feltűnése mindig megmosolyogtat és harsány jelleme üdítően hat, azonban néha túlságosan sok, főleg ha a visszafogottabb Lea társaságában van.

A Chéri tehát megmarad egy lebutított szerelmi történetnél, ami nem sok lehetőséget ad színészeinek a brillírozásra. Vígasztalásul viszont olyan csodálatosan fényképezett képeket láthatunk, amik talán kárpótolnak egy kicsit az ürességért. A francia kertek színes virágainak kavalkádjában és a szalonok elegáns berendezésében nyugodtan gyönyörködhetünk a totálplánok által, a szeretkezések szenvedélyét pedig a közelképek intimitása hívatott fokozni. Festményeknek vagy fényképeknek is kiválóak lennének ezek a jelenetek. A film tehát egyfajta kiállítása ezeknek a képeknek, és inkább tisztelgés ez előtt a letűnt kor és kultúra előtt, meg persze Michelle Pfeiffer szépségének dicsérete.

Szécsi Jusztina

Még több kultúra az ArtStab honlapján!