Bulvár, celeb

2011.08.21. 22:09

Amióta beszél, énekel is Kállay-Saunders András

Másfél éve költözött Amerikából Magyarországra a Megasztár 5.-ben megismert Kállay-Saunders András, de az Államokból csak a barátai hiányoznak, maga az ország nem. Pici kora óta énekel, de nem képezte a hangját. Neves zenész édesapjától sem kért segítséget az induláshoz – pedig Fernando Saunders Presser Gáborral is együtt dolgozott.

Farkas Judit

– Édesapja, [namelink name="Fernando Saunders"] neves amerikai zenész, olyan világsztárokkal muzsikál együtt, mint [namelink name="Lou Reed"]. Most, hogy megismerte az ország, hogy érzi: előnyt vagy hátrányt jelent az érvényesülésben a szülői háttér?

– Nem hátrány és nem is előny, hogy az apám ismert zenész. Sokan azt mondják, mindent, amit elértem, miatta értem el. Pedig minden eredményemet csak magamnak köszönhetem, édesapám hagyta, hogy a saját utamat járjam. Nem szólt bele a zenei karrierembe, ezáltal a segítségét sem kértem, hiszen szerettem volna saját erőből előrejutni.

Kállay-Saunders András - Csak veled


– Mikor került kapcsolatba az énekléssel?

Édesanyja szakmáját is kipróbálta

[namelink name="Kállay-Saunders András"] édesanyja, Kállay Katalin – akivel, ahogy magyarországi nagymamájával is, nagyon jó a megasztáros kapcsolata – keresett modellként dolgozott az Egyesült Államokban, ahová zenész férjével ment ki még az 1970-es években. Miután útjaik szétváltak, szeretett bele András édesapjába, Fernando Saundersbe: a neves amerikai basszusgitáros-énekes-dalszerző világsztárokkal dolgozott, dolgozik együtt, Lou Reed együttesének a zenei vezetője. Azt már kevesebben tudják róla, hogy 16 évvel ezelőtt [namelink name="Presser Gábor"] New Yorkban készült, Csak dalok című szólóalbumán öt dal társproducere volt, emellett basszusgitárosként is közreműködött a felvételen. Édesapja és Presser ismeretségéről Kállay-Saunders András nem tudott, amikor jelentkezett a tehetségkutatóba – nem jelentett „hátszelet" a híres apuka. Még a megasztáros idők előtt András bebizonyította azonban, hogy nemcsak apja, hanem anyja tehetségét is örökölte: ugyanis kipróbálta magát a modellkedésben, nem is rosszul. Első fotózásán a divatfotós szerint úgy pózolt, mint a profik, később a Megasztár alatt is felkérést kapott egy hazai modellügynökségtől.

– Amióta beszélni megtanultam, mindig is énekeltem. Énektanárhoz viszont soha nem jártam, ilyen módon nem képeztem a hangomat.

– Amerikában született, ott töltötte a gyerekkorát. Mikor költöztek át édesanyjával Magyarországra?

– Másfél éve jöttem ide édesanyámmal a nagymamámhoz, addig New Yorkban és környékén éltem. Nagyon megszerettem ezt az országot, és bár itt és Amerikában is vannak jó barátaim, az Egyesült Államokból csak ők hiányoznak, az ország nem. Itt nagyon kedvesek hozzám az emberek, és ráadásul Magyarország és Budapest is gyönyörű.

– Úgy tudjuk, Amerikában is vett már részt tehetségkutatón. Hasonlított a Megasztárra?

– Nem, teljesen más volt, abban a versenyben egy fiúcsapatot állítottak össze, abba kerestek tagokat. Azóta már nem is létezik a csapat, régen szétmentek.

– Zajlik egy verseny a coke.hu-nál, amelynek a nyertese a brit világsztárral, Taio Cruzzal énekelhet duettet: olyan énekesek nyomdokaiba lépne ezáltal, mint [namelink name="Kylie Minogue"] vagy [namelink name="Kesha"]. Ön vezet: mekkora az előnye, és mit remél a duettől?

– Taio Cruz válogatott a magyar előadók között, így állt össze a mezőny, és így kerültem versenybe. Személyesen is találkoztam vele. Még augusztus végéig zajlik a verseny, addig lehet szavazni az előadókra – nem tudom, mennyivel, de annyi biztos, hogy vezetek.

– Barátnője [namelink name="Tolvai Renáta"], a Megasztár 5. első helyezettje: szakmabeli, ráadásul a tehetségkutatón ismerkedtek meg. Sosem volt kettőjük között rivalizálás?

– Nem, soha. Elmondjuk egymásnak a véleményünket a másik dolgairól, és próbáljuk segíteni egymást. Nincs a kapcsolatunkban semmiféle szakmai féltékenység.

Kállay-Saunders András: Nagyon megszerettem ezt az országot, és bár itt és Amerikában is vannak jó barátaim, az Egyesült Államokból csak ők hiányoznak, az ország nem.

Kállay-Saunders András: Nagyon megszerettem ezt az országot, és bár itt és Amerikában is vannak jó barátaim, az Egyesült Államokból csak ők hiányoznak, az ország nem.

– Igazi „megasztáros párként" nagyon sokat foglalkozik magánéletükkel a média. Erre fel volt készülve?

– Jobb lenne, ha nem írnának olyan sokat az újságok a párkapcsolatunkról, de most már hozzászoktam. Tudom, ez kell hozzá, hogy eladják a lapokat. Ezzel együtt kell élni.

– Az albumán dolgozik: amikor időpontot egyeztettünk, aznap is késő estig stúdiózott. Mikorra várható a megjelenés?

– Most valóban rengeteget dolgozom, kell még néhány hét, mire készen lesz az album. Folyamatosan a stúdióban vagyok, sokszor ott is alszom el, és amikor felébredek, folytatom a munkát. Azt viszont még nem tudom pontosan, mikor adják ki a lemezt.

– Milyen stílusú dalokat várhatunk?

– Igazi András-stílusú zenékre lehet számítani, hiszen minden egyes dalt én szereztem a lemezen. A rádiókban most játsszák a Csak veled című számomat, és ennek a Fly című angol verzióját. Az angol szöveget is én írtam, a magyart kellett csak másra bíznom, de a dallamot ennél a dalnál is én találtam ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!