Bulvár, celeb

2012.01.19. 11:49

Összeállt a Megasztár zsűrije - egyetlen régi név a négyesben

Teljes a Megasztár zsűrije: Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Mester Tamás alkotja a tehetségkutató ítészkarát.

munkatársunktól

Teljessé vált a Megasztár ítészeinek névsora! Falusi Mariann, Bereczki Zoltán, Bochkor Gábor és Mester Tamás véleményezi majd hétről hétre a tehetségkutató versenyzőinek produkcióit. A TV2-n február 10-én induló széria számos újdonság mellett, a zsűri számára is új feladatokat hoz. Az ítészek nem csak döntenek és véleményt mondanak, de az élő adások heteiben a versenyzők felkészítésben is intenzíven részt vesznek.


[namelink name="Falusi Mariann"] szerint sorsfordító lehetőségeket rejt a versenyzőknek a Megasztár.

- Álltam én is a Ki mit tud? zsűrije előtt, így tudom, mit jelent egy versenyző számára ez a fajta megmérettetés. A Megasztár ítészének lenni most hatalmas felelősséget jelent, hiszen egy-egy döntésünkkel, egy-egy megszólalásunkkal életeket befolyásolhatunk.


[namelink name="Mester Tamás"] hiszi, hogy lesz olyan magyar énekes, aki a nemzetközi zenei színtéren is tartós sikereket érhet el.

- Úgy éreztem, hogy ebben az évben az ítész szerep helyett, szívesen nyújtanék más formában is segítséget a versenyzőknek. Szerencsésen alakult, hogy ezt zsűritagként is megtehetem, hiszen részt vehetek a felkészítésükben. Hiszek abban, hogy Magyarországnak egyszer világsztárja lesz, ezért nálam egyetlen mérce van: van-e olyan előadó, aki képes világszínvonalon énekelni. Azért jövök nagyon szívesen ebbe a műsorba, mert úgy gondolom, itt minden pillanatban megtörténhet: megérkezhet valaki, akiért lelkesedni tudok.


[namelink name="Bochkor Gábor"] számára a tehetségkutatáson kívül a Megasztár egyet jelenet a szórakoztatással és a show-val.

- Régóta követem a Megasztárt, izgalmas lesz most belülről látni, a zsűri tagjaként részt venni a produkcióban. A tehetségkutatás mellett a műsor számomra a show-ról szól. Azt várom az énekesektől, hogy szórakoztassanak minket és a nézőket is.


[namelink name="Bereczki Zoltán"]t izgalommal tölti el, hogy olyan páratlan karrierek indulásának lehet részese, mint amilyennel több egykori Megasztáros is büszkélkedhet.

- A Megasztár olyan énekeseket adott nekem, akiket rajongással tudok hallgatni, elég, ha a Tóth lányokra, vagy éppen Caramelre gondolunk. Annak a lehetősége, hogy ott lehetek, amikor a következő nagy tehetségek belépnek az ajtón és azok között lehetek, akik megtalálják őket, elképesztő izgalommal tölt el!

Címkék#megasztár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!