2021.04.20. 12:42
Szörnyű halál! Megölte kétéves kistestvérét a kamaszfiú, mert féltékeny volt rá
Vádat emeltek egy kamaszfiú ellen, mert féltékenységből szennyvízaknába fojtotta kétéves öccsét.
Forrás: Shutterstock / illusztráció
Fotó: Shutterstock
A vádlott édesanyjával, az ő élettársával, valamint hat kiskorú testvérével élt együtt Taktaharkány egyik családi házában – írja a Metropol.
Az akkor 13 éves vádlott 2019 áprilisában a testvéreivel és unokatestvéreivel játszott, szülői felügyelet nélkül. Velük volt a fiú kétéves öccse is, akire féltékeny volt, mert úgy érezte, róla jobban gondoskodnak, őt pedig elhanyagolják.
A vádlott az udvaron lévő szennyvízakna fedelét levette, és a fekáliával megtelt derítőbe dobta a kisfiút. A tetőt visszarakta, rátett egy követ is, majd anélkül, hogy bárkinek szólt volna, bement a lakásba.
Az eltűnt gyereket több óra múlva kezdte keresni a család, és miután a cipőjét az akna mellett meglátták, átkutatták a szennyvíztárolót is, amelyben megtalálták a holttestét.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő fiatalkorú vádlott javítóintézeti nevelését indítványozta – tartalmazza a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség közleménye.
Bulvár-celeb
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánlj a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét