görögdinnye hatása

3 éve
Két hónappal a szezon előtt Szegeden az utcán árulják a görögdinnyét, raklapról. És veszik is. Megkérdeztük volna a vállalkozót, akié az utcai sátor, mit gondol vásárlói ízlésről, gyümölcspiacról, de nem akart nyilatkozni. A magyar dinnye még palánta.
3 éve
Kovács András
Európában a dinnye 99,5 százaléka (lopó)tökre oltott, nálunk nyolctizede. Hamarabb fordul termőre, miközben ősszel is finom, és sokkal versenyképesebb a hagyományosnál. Utóbbira esküszik az egyik vásárhelyi termesztő, de az Ásotthalomról a szegedi Mars térre kerülő királyhalmi dinnye is tökre oltott.
5 éve
Munkatársunktól
Hajlamosak vagyunk csak a kánikulában odafigyelni a folyadékpótlásra, pedig az enyhébb napokon sem árt akár 3 liter folyadékot is elfogyasztani. A folyadékpótlás egyik legfinomabb eszköze a görögdinnye, amelynek júliustól augusztus végéig van szezonja.
1
SZPONZORÁLT TARTALOM
Online bajnokságra hívja a családokat Kajla, az utazó vizslakölyök
Így tegye időjárásbiztossá a nyaralását
Utazás előtt térképezzük fel a lehetőségeket.
Már több mint 20,2 millió a fertőzöttek száma világszerte
A koronavírus 188 országban és régióban van jelen.
49 tonna szemetet gyűjtöttek eddig – A Hulladékmentes Tisza projektet díjazták
Eddig 49 tonna hulladéknál tartanak.
Egyre kevesebbet kell a magyaroknak lakhatásra fordítaniuk
Számos intézkedés javította a fiatalok és a családosok lakhatási körülményeit – írta Rétvári Bence.
Száraz Dénes a valóságban is mintaapa
A színész életében az első a családi összetartozás.
Raffaello nem szerette az orrát, ezért retusálta azt önarcképein
Elkészítették a reneszánsz olasz festő arcának háromdimenziós rekonstrukcióját.