Hallgassa élőben!

ügyész

3 éve
Szeged - A Csongrád Megyei Főügyészség határozatával elutasította Czeglédy Csaba panaszát, amely a nyomozó hatóság folytatólagos gyanúsítottkénti kihallgatása során közölt és módosított gyanúsítás ellen irányult - tájékoztatta lapunkat Kopasz Zsolt főügyész.
4 éve
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség kapcsolati erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy 38 éves kiskunhalasi férfi ellen, aki az apjától televíziót, más műszaki cikkeket és festményeket lopott, anyját pedig rendszeresen bántalmazta és rettegésben tartotta.
Így lehet a fürdőszobát kreatívan dekorálni
A legtöbben nem sokat adunk a fürdőszoba hangulatára, pedig jó esetben elég sok időt töltünk ott.
Ketten sérültek meg, amikor autóval fának és házfalnak ütköztek Csongrádon, az éjszaka - Galéria
Leteszteltük a város új, tiszai szabadstrandját
Egészen új élmény volt úgy fürdeni a szegedi Laposon, hogy az ember tudja: ha kell, van kitől segítséget kérni. A felújított szabadstrandon horgászni nem lehet, és kutyát sem vihetünk be, de van büfé, kivetítő, mosdó, sok napernyő, elég szemetes, és a partot is jól jelölték ki.
A Momentum csak azért képviselné a romaügyet, mert nem maradt neki más
A baloldaliak a nehéz sorsú emberek jogaira hivatkozva gerjesztenek etnikai konfliktust Hajdúhadházon is.
A Demokratikus Koalíció az egészségügy összeomlásával kampányol
A baloldali párt újból azzal riogat, hogy több ezren távozhatnak az egészségügyből a kormány döntéseinek a következtében.
Reggelizzünk időben!
Az inzulinrezisztencia és a 2-es típusú cukorbetegség is megelőzhető a rendszeres, 8 óra 30 perc előtti reggelivel. De nem mindegy, hogy az mit tartalmaz, ebben segít Takács Hajnalka dietetikus. Fontos tanácsot osztott meg a fogyókúrázókkal.