Csongrád és környéke

2015.12.22. 22:23

Nagy reményeket fűznek a csongrádi kézművesházakhoz

Csongrád - Márciusi nyitása óta 1700 látogatója volt a hét csongrádi kézművesháznak. Egy közművelődési szakember dolgozik ott, mellette a szakmai, illetve kertészeti, takarítási munkát négy közfoglalkoztatott segíti.

Králik Emese

Erről testületi ülésen volt szó. A létesítmények működését beszélték meg a döntéshozók. A házakat pályázati pénzből hozta létre a város, 60 millió forintból az Ék utcában borház, kovácsműhely és halászház, a Gyökér utcában textilesház, az Öregvár utcában a fazekasságot, a mézeskalács-készítést és a fafaragást bemutató helyiségeket hoztak létre (2015. március 5.: Elkészültek a csongrádi mesterségházak). Jövőre gasztronómiai fesztiválokat rendeznének, még több programot szerveznének.

 

Márciusban avatták a mesterségházakat. Még több élettel töltenék meg. Archív fotó: Králik Emese

Márciusban avatták a mesterségházakat. Még több élettel töltenék meg. Archív fotó: Králik Emese

A grémium elégedett volt az elhangzott beszámolóval, de a fejleszteni való dolgokra is rámutattak. Már az avatáskor is látszott, hogy a járdák nem fagyálló téglából készültek, beigazolódott a gyanú, tényleg kritikán aluli az állapotuk, mondta most [namelink name="Fábián György"]. A kivitelező szerette volna más anyagra cserélni, de a műemlékvédelmi hivatal – bár tudták, hogy nem fagyálló – ezt nem engedélyezte, közölte Bedő Tamás polgármester.


Murányi László szerint a házakat még több élettel kellene megtölteni: néptánccal, zenei programokkal odavonzani a helyieket és a nyaralókat. [namelink name="Máté Attila"] arra hívta fel a figyelmet, hogy a házakhoz vezető utcákat is fel kell újítani, esőben áldatlan állapotok uralkodnak a környéken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!