2019.06.28. 23:57
75 éve hurcolták el Auschwitzba a csongrádi zsidóságot
A Csongrád Városi Önkormányzat és a Kabbala Hagyományőrző Egyesület rendezett megemlékezést a csongrádi zsidók Auschwitzba érkezésének és sokuk halálának 75 éves évfordulóján.
Az első zsidó család 1790 táján telepedett le Csongrádon. Az eleinte igen zárt közösség szépen gyarapodott, 1852 és 1854 között zsinagógát emeltek, 1860 előtt elemi iskolát hoztak létre a városban. A településen 1910-ben már 415 izraelita lakott, akik a népesség 1,6 százalékát adták. Kivették a részüket az első világháborúból is, 107 csongrádi izraelita fogott fegyvert, közülük tizenketten hősi halált haltak.
A helyi zsidók a két világháború között jelentős számban vettek részt a gabona- és borfelvásárlásban, illetve -kereskedésben, de a pénzügyi életben is nagyon fontos szerepet játszottak. Az értelmiségi pályákon is megtalálhatók voltak, így az évek során jegyzőt, városi mérnököt, állami pénztárost, állatorvost, járásbírót, orvost, ügyvédet és gyógyszerészt is adtak a városnak, meghatározóak lettek a település életében.
A második világháború szörnyűségei Csongrádot sem kerülték el, bár a helyi zsidóság úgy érezte, őket nem fenyegetik közvetlenül a borzalmak. A zsidók Auschwitzba hurcolásának hetvenötödik évfordulóján Rév András, a Kabbala Egyesület elnöke nagynénje leveleiből idézett, amelyekből az derült ki, hogy 1943 végén, de még 1944 elején is úgy érezték, vége a háborúnak – velük pedig nem fog megtörténni az, ami a többi izraelitával.
1944 májusában azonban megkezdték a helyi zsidó lakosság gettósítását. A zsinagóga körüli épületekben, a Csemegi Károly és az Úri utcában kialakított gettóban 1944 júniusának elején 228-an laktak. Őket június 15-én a kecskeméti téglagyárba, majd tíz nappal később Auschwitzba deportálták.
A világháborút 64 csongrádi izraelita élte túl, köztük Erki Andrásné Nagy Ilona is, aki a megemlékezésen mesélte el történetét lapunknak.
Tizenhét éves voltam 44-ben. Engem hamarabb elvittek Csongrádról, mert nem hordtam a sárga csillagot. Apámat elvitték munkaszolgálatra, ahol eltűnt. Úgy tudtuk, így nem kell hordani a csillagot. Kellett volna, el is vittek érte a kistarcsai internálótáborba. Aztán Pestre kerültem, és ahogy tereltek minket a nyilasok, megszöktem. Egy pokróc és egy táska volt nálam, azt a mellettem álló kezébe nyomtam, én meg beléptem egy vastag oszlop mögé. Szép lassan elindultam, de minden lépésnél azt vártam, mikor lőnek utánam. Nem lőttek, sikerült eljönnöm. Aztán beszöktem egy védett házba, ahol takarítónőt kerestek. Egy ideig még Pesten maradtam, aztán hazajöttem Csongrádra, de akkor már nem találtam itthon senkit, mindenkit elvittek .
– emlékezett vissza a túlélő.
