A képviselők döntöttek: Összevonják az önkormányzati tulajdonú cégeket a városban

2020.02.26. 18:32

Nincs költségvetése Makónak

Hosszas vita és egyeztetés után úgy döntött a makói képviselő-testület, hogy egyelőre nem fogadja el a város költségvetését. Március 4-én, rendkívüli ülésen tárgyalják újra a tervezetet.

Szabó Imre

A legfontosabb napirendi pont szerdán az idei költségvetés lett volna. Ennek tárgyalását Farkas Éva Erzsébet azzal vezette fel, hogy összeállításakor a legfontosabb szempont a stabilitás és a fenntarthatóság volt, valamint hogy a város zavartalanul működjön és a tervezett beruházásokat is meg tudja valósítani. A büdzsé főösszege – mint korábban megírtuk –, 5,4 milliárd forint.

A vita

Hadik György, a Fidesz-KDNP képviselője a büdzsét a megszorítás – ezt a szót később visszavonta – konszenzussal megalkotott költségvetésének nevezte.

– 200 millió helyiadó-bevétel kiesik, jön a koronavírus, ezért óvatosnak kell lennünk, de a jövőnket nem akarjuk megenni, a fejlesztésekre szükség van – mondta. A DK-s Mucsi Tamás ugyan dicsérte a büdzsé néhány olyan elemét, mint a szúnyogirtásra vagy a Kálvin utcai rendelő felépítésére szánt keretet, bírálta viszont, hogy kevesebb pénz jut például a járdaprogramra. Czirbus Gábor, a Fidesz-KDNP-s alpolgármester viszont azt hangsúlyozta, hogy továbbra is minden körzet egyformán részesül ebből a keretből, Botlik Anita, a Fidesz-KDNP képviselője pedig azt, hogy a költségvetésben komoly figyelmet fordítanak a szociális kérdésekre – a bébikötvény összege például 150 ezer forintra emelkedik.

Sok fejtörést okozott a büdzsé a képviselőknek. Fotó: Szabó Imre

A javaslat

Az ülésen ott volt Lázár János is. Az országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a költségvetés működési oldala 2,3 milliárd forintos hiányt tartalmaz, és hogy a bevételek, például a tervezett ingatlanértékesítések bizonytalanok. Ezért azt javasolta, hogy a büdzsét feltételekkel fogadják el: nem kötelező jóléti kiadásokat csak akkorra vállaljanak, miután az ezek fedezetét jelentő bevételek is befutnak, és világítsák át az önkormányzati intézményeket, a városházát. Hangsúlyozta: ez a helyzet nem felelőtlen gazdálkodás miatt állt elő, hanem mert a Continental – amely példátlan összegű állami támogatást kapott, most meg kevesebb helyi adót fizet és embereket bocsát el –, pofátlanul becsapta a várost és a magyar államot.

A visszavonás

Miután nagyjából egész délelőtt a költségvetésről vitatkozott a testület, majd másfél órás, zárt ajtók mögötti egyeztetést is tartottak a képviselők, Farkas Éva Erzsébet az ebédszünet után azt javasolta, hogy a témát vegyék le a napirendről. Ugyanerre a sorsra jutottak az önkormányzati cégek idei üzleti tervei is. Ezeket március 4-én, rendkívüli ülésen fogják újratárgyalni. A képviselő-testület a javaslatot elfogadta, Mucsi Tamás azonban megjegyezte, beigazolódott, amit ő korábban mondott, hogy baj van a büdzsével. Mágori András ellenben arra hívta fel a figyelmet, a gondot egy nagy multicég magatartása okozta. A testület egy plusz napirendi pontot megtárgyalva döntött a városi cégek összevonásáról, azaz a Makói Szolgáltató Zrt. megalapításáról, viszont levették a napirendről a trianoni és az árvízi emlékmű felállításáról szóló előterjesztést.

Ezek is érdekelhetik