Friss szemmel

2021.12.19. 15:00

Valós fejlesztéseket mutattak be a diákok a nemzetközi tehetségkutató versenyen

A digitális oktatás támogatása, a járványügyi védekezés, a mesterséges intelligencia alkalmazása – számos aktuális, friss témára is reagáltak a szekszárdi Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyen induló, 20 évnél fiatalabb, jellemzően középiskolás és általános iskolás diákok.

A jogelődjével együtt immár 37 éves Neumann Versenyt Kovács Győző, a Neumann Társaság korábbi főtitkára alapította. Résztvevői valós programtermékeket mutatnak be, amelyek létező igényekre felelnek és a program minősége mellett az előadás színvonala, az előadó rátermettsége is számít.

 

A Neumann Társaság és a Szekszárdi I. Béla Gimnázium által szervezett verseny döntőjét a szokásos tavaszi időpont helyett december 9-10-én tartották, hibrid módon: nem csupán a versenyt lehetett az interneten keresztül élőben követni, maguk a résztvevők is bemutathatták pályamunkáikat akár a helyszínen, akár online kapcsolaton keresztül.

 

2021-ben a legjobb számítógépes animációt a középiskolai mezőnyben Hazafi Gergő (Neumann János Informatikai Technikum) készítette Kiberotthon címmel, míg az általános iskolások között Buják Rowenna (József Attila Általános Iskola, Bácskertes) Kpop idol valósághű zenés klipje nyerte el a zsűri tetszését. Az egyesített grafikai kategóriában – melynek döntőseit egy kamara kiállításon mutatták be az I. Béla Gimnázium épületében – Véghseő Tamás Great Crusade francia kártya-terve nyert (Szent Imre Katolikus Gimnázium).

 

A hagyományosan népszerű játékprogramok kategóriában a középiskolások között Anisics Bendegúz és Nemes András (Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum) SAM nevű játéka, az általános iskolás mezőnyben Bálint András (Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnázium) Pengu Client című játékával aratott. Sőt, Bálint András szerezte meg az első két helyet az általános iskolás Alkalmazói programok között, Quick Games nevű szórakoztató, játékgyűjtő oldalával és QuickMeet nevű, a digitális oktatáshoz, videós kapcsolattartáshoz alternatívát nyújtó alkalmazásával.

 

A középiskolás korosztály alkalmazói programjai között Vörös László DigiKoli-ja kapta a legtöbb pontot. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar a 20 év alatti mezőnybe még beleférő hallgatója egy valódi kollégium életét könnyítette meg szoftverrendszerével, amely segít a diákok feladatait, tevékenységét nyilvántartani. Az alkalmazói programok kategóriája volt a legnagyobb, tíz döntőssel, akik között a tömegközlekedés egyéni szervezését könnyítő, illetve raktározást segítő programok, matematikai és programozási oktató alkalmazások és a közlekedési táblákat utazás közben felismerő, mesterséges intelligenciával támogatott, tanítható alkalmazás is szerepelt.

 

A számítógéppel támogatott tervezés kategóriában az általános iskolások között Kozma Júlia (Apáczai Csere János Elméleti Líceum) Álmaim háza című terve aratott sikert – a középiskolás kategóriában pedig a Tarján-emlékérmes Tóth Béla tanítványa, Balog Kornél Kaptár terve szerezte a legtöbb pontot: a Beszédes József MMIK tanulója közel kétezer apró alkatrészt megtervezve a méhészet egész eszköztárát mutatta be a zsűrinek.

 

Minden évben sikeres a megépített automata berendezés és vezérlése kategória, melyben Szobonya Dávid (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium) Okos öntözője győzte meg a zsűrit, de a döntőbe jutott többek között robot tengeralattjáró és a kisebb gyerekek oktatására használható LEGO-alapú rajzolórobot is. Szintén e kategóriában szerepelt Kalinka Ákos maszkfertőtlenítő berendezése, amely a pandémia kihívására reagált UV-fénnyel és alkohollal fertőtlenítő automatával.

 

Borítóképünkön Nemes András, a Veszprémi SzC Öveges József Technikum és Kollégium tanulója

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!