Digitália

2024.01.19. 06:00

Miért érdemes most venni új Samsung mobilt, és miért nem?

Mert bár drága, olcsóbb, mint tavaly. Mert állítólag a java csak később jön. Állítólag.

MW

Képünkön a Galaxy S24 Ultra, a Galaxy S24+ és a Galaxy S24

Forrás: Samsung

A most bemutatott S24-es trió – Galaxy S24, Galaxy S24+ és Galaxy S24 Ultra – látszatra alig különbözik valamiben is a tavalyi S23-as szériától. Kívül-belül nagyjából ugyanaz, a kamerán megint reszeltek egy keveset, sokak bánatára csak az Ultra változat kapott Snapdragon 8 Gen 3 chipet.

A nagy dobás ugyanis nem a hardverben, hanem a szoftverben található. A Samsung világelsőként az év technikai (bár talán nem csak technikai) kulcsszavának számító mesterséges intelligenciával látta el a készülékeket, az új Galaxy telefonok AI/MI-vel felvértezve segítenek a képalkotásban és például jelen időben(!) fordítanak.

A Galaxy AI egyik meghirdetett célja, hogy segítsen a kommunikációban. A felhasználó könnyebben beszélgethet idegen nyelvűekkel az Élő fordítás funkció bekapcsolásával, amely kétirányú, valós idejű hang- és szövegfordítást végez a telefonhívások során. Nincs szükség harmadik féltől származó alkalmazásra, az eszköz mesterséges intelligenciája pedig bizalmasan kezeli a beszélgetések tartalmát, és megvédi a privát adatokat.

A Tolmács valós időben fordítja le az élő beszélgetéseket, így a kommunikáló felek osztott képernyős nézetben olvashatják el a beszélgetőtárs által szóban elmondottak szöveges átiratát a kiválasztott nyelvre lefordítva. Ez a funkció mobil-adatforgalom vagy Wi-Fi-szolgáltatás nélkül is elérhető.

A Chatsegéd az üzenetekben és egyéb alkalmazásokban úgymond tökéletesítheti a társalgás hangnemét – ahogy nézzük a posztok, chatek katasztrofális helyesírását, lesz mivel dolgoznia. A Samsung Billentyűzetbe integrált mesterséges intelligencia 13 nyelven, valós időben fordítja az üzeneteket, az e-maileket vagy egyéb szövegtartalmakat. Sajnos, a 13 nyelv között nincs ott a magyar.

És itt is van az „állítólag”:

a pletykák szerint állítólag egy későbbi frissítéssel a funkció anyanyelvünkön is működni fog.

A Samsung Notes Jegyzetsegéd mesterséges intelligencia által generált összefoglalókkal, sablonokkal és előre elkészített formátumokkal könnyíti meg az átlátható jegyzetek elkészítését. Borítót készít, így a felhasználók előnézetben is könnyedén megtalálhatják a keresett dokumentumot. Az Átírósegéd az AI és a Speech-to-Text (beszéd szöveggé alakítása) technológia alkalmazásával a hangfelvételekből átiratot készít, összesíti vagy lefordítja annak tartalmát, több megszólaló esetén is.

Nem csak a kommunikáció szempontjából érhetők tetten a Galaxy S24 újdonságai. Az intuitív és gesztusvezérelt Bekarikázással keresés a Google-lel funkciót is biztosítja. Ez azt jelenti, hogy a felhasználó a „Kezdőképernyő” gomb hosszan tartó megnyomásával bármit bekarikázhat, kiemelhet vagy megérinthet a Galaxy S24 kijelzőjén, és ezután számára hasznos keresési találatok jelenhetnek meg. Aktuális tartózkodási helyéhez mérten, bizonyos keresésekre a generatív mesterséges intelligencia komplex áttekintést nyújt, nemcsak az interneten megtalálható információt kínálja fel, hanem rámutat a különböző összefüggésekre, és segít, hogy pontosabb, árnyaltabb, összetettebb kérdéseket fogalmazzanak meg és részletesebb kereséseket futtassanak a felhasználók.

Mesterséges intelligencia a képalkotásban

A Galaxy S24 Ultra Quad Tele rendszerének új, ötszörös optikai zoomja az 50 megapixeles kameraszenzorral párosulva az Adaptív képérzékelőnek köszönhetően kétszeres, háromszoros, ötszörös és tízszeres nagyítás esetén is optikai minőségű teljesítményt kínál. A továbbfejlesztett digitális zoommal a képek százszoros nagyítás esetén is tiszták maradhatnak.

A vállalat továbbfejlesztette a Nightography, éjszakai felvételek funkciót, így a Space Zoom ultranagyítással készített fényképek és videók a körülményektől függetlenül, még ráközelítés esetén is kiváló minőségűek maradhatnak. A Galaxy S24 Ultra immáron 1,4 µm-os pixelmérete 60 százalékkal nagyobb az előző modellhez képest, így a felhasználók több fényt rögzíthetnek félhomályos környezetben is. Az optikai képstabilizátor (OIS) szélesebb korrekciós szögtartományának és a továbbfejlesztett kézremegés-kompenzációnak köszönhetően csökkenhet az elmosódás a Galaxy S24 Ultrával készített fotókon és videókon. Az előlapi és hátlapi kamerák egyaránt zajcsökkentő, dedikált ISP blokkal rendelkeznek, a mobil pedig kielemzi a felvétel rögzítési szögére vonatkozó információkat, hogy megkülönböztesse az adott videó készítőjének és tárgyának mozgását. Ezáltal sötétben, még messzebbről is tiszta és zajmentes videók készíthetők.

Itt lép be a mesterséges intelligencia. Az AI szerkesztőeszközei a minőségi felvételek elkészítése után egyszerű módosítási lehetőségeket kínálnak, például a tárgyak eltávolítását az újbóli kompozíciós beállítás vagy az utómunka során. A Generatív szerkesztés generatív mesterséges intelligencia alkalmazásával kitölti a kép hátterének egyes részeit, hogy a felhasználónak még szabadabb kezet adjon az alkotás során. Például, ha egy képet elfordít, a megváltozott dőlésszög miatt létrejövő üres részeket a mesterséges intelligencia kiegészíti.

Forrás: Samsung

Az MI nemcsak lehetővé teszi, hogy a képünkön látható tárgyat elmozdítsuk a tökéletes kompozícióért, hanem az elmozdítás helyére illeszkedő hátteret is generál. Minden olyan esetben, amikor a Galaxy S24 generatív mesterséges intelligenciával szerkeszt vagy javít egy képet, a kép és a metaadat egyaránt vízjelet tartalmaz.

Egy akciódús videó lelassítása esetén pedig az új AI Lassított Felvétel (Instant Slow-mo) funkció extra képkockákat hoz létre a mozgás alapján, hogy a lassítás után is részletesebben jelenítse meg az izgalmas pillanatokat.

A hardveres és szoftveres fejlesztéseknek köszönhetően a Galaxy erősebb gaming élményt ígér. A Galaxy S24 Ultra optimális hőszabályozó rendszerrel büszkélkedhet, amelynek 1,9-szer nagyobb Párakamrája javítja az eszköz felületi hőmérsékletét, és hosszú távon maximalizálja a teljesítményt. A Ray Tracing (Sugárkövetés) technológia kiváló árnyék- és tükröződési hatása élethű látványt kelt.

A vizuális tartalmak a Galaxy történetének eddigi legfényesebb kijelzőjén jelennek meg: az S24 kijelzőinek akár 2600nites csúcsfényereje és képfeljavító Vision Booster funkciója kültéri körülmények között is láthatóbb felületet biztosít.

Meglepő, de olcsóbb, mint az elődje

Vélhetően az árfolyamváltozások miatt az S24-es sorozat olcsóbb, mint az S23-as – aki pár évvel ezelőtti készülékről újítana, annak jobb lesz a frissen megjelent modellre figyelnie.

A 8GB RAM-mal rendelkező Galaxy S24 modellek 128 GB és 256 GB verziója 369 990 és 399 990 forintos áron érkezik. A 12GB RAM-mal rendelkező Galaxy S24+ 256 GB, illetve 512 GB méretű változata 479 990 és 529 990 forintért érhető el. A Galaxy S24 Ultra készülékek 256 GB méretű változata 599 990, 512 GB méretű változata 649 990, 1TB méretű változata pedig 749 990 forintért lesz kapható.

A január 30-ig vagy a készlet erejéig előrendelt készülékekhez a vállalat kétszer akkora tárhelyet biztosít, mint amekkorát a felhasználó eredetileg választ.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!