Digitália

2024.06.04. 06:00

Már működik az első emberi agyszövetből készült bioszámítógép

A svájci startup Neuroplatformja világelső a bio-számítástechnika területén.

MW

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Sergey Novikov

A világ első bioprocesszora 16 emberi agyi organoidot használ „egymilliószor kisebb energiafogyasztással”, mint egy digitális csip. (Organoidnak nevezik egy szerv miniatürizált és egyszerűsített változatát, amelyet in vitro három dimenzióban állítanak elő, és utánozzák az adott szerv kulcsfontosságú funkcionális, szerkezeti és biológiai összetettségét.)

A Neuroplatformot, vagyis az agyszövetet (emberi agyi organoidokat) használó rendszert őssejtek tenyésztésével hozta létre a FinalSpark svájci bio-számítástechnikai cég. A platformot távolról is elérhetik a világ minden tájáról kutatók, havi 500 dollár ellenében.

A FinalSpark alapítói, Dr. Fred Jordan és Dr. Martin Kutter
Forrás: FinalSpark

Az emberi agyi organoidok olyan szövetek, amelyek az indukált pluripotens őssejtekből (iPS-sejtek) vagy embrionális őssejtekből (ES-sejtek) állnak: a Neuroplatform iPS-sejtekből származó idegi őssejteket, élő szöveteket használ. Összekapcsolt elektródái lehetővé teszik, hogy az emberi agy organoidjai processzorként működjenek, s számításokat végezzenek. A Neuroplatform működése tehát wetware architektúrára, azaz

a hardver, a szoftver és a biológia keveredéséből áll.

Egy differenciált emberi agyi organoid így néz ki:

A Neuroplatform a hét minden napján, 24 órában működik, most kilenc új intézmény kapott hozzáférést havi 500 dolláros díjért.

A biológiai processzor organoidjai körülbelül 100 napig „élnek”

A szilíciumcsipek évekig, néha évtizedekig is kitartanak. A bioprocesszorokat alkotó neuronális struktúrák szintén hosszú élettartamúak, de csak jelenleg „több hónapig tartó kísérletekre alkalmasak” a FinalSpark szerint. Kezdetben csak néhány óráig működtek, de a rendszer finomítása nyomán az organoidok élettartama már eléri a száz napot.

A FinalSpark azt állítja, hogy Neuroplatformja a világ első online platformja, amely in vitro hozzáférést biztosít a biológiai neuronokhoz. Ráadásul az ehhez hasonló bioprocesszorok „milliószor kevesebb energiát fogyasztanak, mint a hagyományos digitális processzorok”.

Eddig harminc egyetem jelezte érdeklődését a platform használata iránt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!