Digitália

2017.10.06. 12:32

Elon Musk elhozná a jövőt Puerto Ricónak, de van egy kis bökkenő

A Tesla első embere örömmel telepítene megújuló energiaforráson alapuló rendszert a Maria hurrikán által sújtott Puerto Ricóba, de egy tényezővel nem számolt Musk.

A Tesla vezérigazgatója Twitterén fejtette ki álláspontját az ügyben, miután egyik követője megkérdezte tőle, hogy a megújuló energiával is foglalkozó vállalata vállalná-e Puerto Rico elektromos hálózatának újratelepítését - írja a Mashable. Két héttel azután, hogy a Maria hurrikán partot ért Puerto Ricónál, a sziget 95 százalékán továbbra sincs áram.



Nem meglepő, hogy Musk azt válaszolta, a Tesla lehet a gyógyír Puerto Rico problémájára, ha a kormány és a lakosok is így akarják. A Tesla állítólag már útnak is indította alkalmazottjait, hogy telepítsenek néhány Powerwall egységet (energiatároló, inverter) Puerto Ricóban.


Korábban Hawaiira is telepített a cég egy 13 megawattos napelemfarmot, feltehetőleg erre utal válaszában Musk. Azonban Puerto Rico elektromos hálózatának ugyanilyen módon történő újjáépítése egy jóval nagobb volumenű projekt lenne, bármit is mond Musk a Tesla rendszerének terhelhetőségéről. Puerto Rico sokkal nagyobb és jóval összetettebb rendszer kiépítését igényelné, így a telepítést megelőző tervezés is rengeteg időt venne igénybe, mint annál a kis hawaii szigetnél, amire válaszában utal Musk. Tehát a legfontosabb tényező, amivel nem számolt a Tesla első embere, hogy minél előbb helyre kellene állítani az elektromos hálózatot: bár nincs bizonyíték arra, hogy a Tesla-rendszer nem tudna hatékonyan működni Puerto Ricóban, az időt még a Tesla sem tudja megállítani. Még.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!