Születésről szívesen posztolunk, erőszakról kevésbé: digitális intimszféránk nagyobb, mint a valódi

A digitális világban való létezés alapján két csoportra oszthatjuk az embereket. Akadnak, akik felnőttként tanulták a rendszer használatát – ők a bevándorlók –, és akadnak, akiknek más világ soha nem is létezett – ők a bennszülöttek. Azoknak, akik beleszülettek a digitális eszközök használatába, minden magától értetődő. Akik tanulták, még ma is inkább segítséget kérnek a használathoz, mint hogy kísérletezzenek.

– Mi az, amit szívesen osztunk meg magunkról, vagy látunk másoktól? Voltunk-e már zaklatók, illetve áldozatok? – teszi fel a kérdést dr. Hevesi Kriszta pszichológus, és azzal folytatja, ezekre a kérdésekre kereste a választ több szakértő társával együtt a nemrégiben lezajlott Digitális Intimszféra kutatásban, amely – ahogyan a neve is mutatja – az emberek közösségi média létét járta körül kérdőíves formában és többféle szempontból. 

– Az eredmények gyakran minket is megleptek, így: minden második kitöltőt zaklatták online formában, a személyek több mint fele tiltott már le valakit sértő tartalmak megosztása miatt, a zaklatók között pedig háromszor annyi a férfi, mint a nő – világít rá.

 A többségről posztoltak már sértő tartalmat

Kiderült, a résztvevők 86,4 százalékáról posztoltak már sértő vagy megalázó tartalmat, ugyanakkor több mint a fele bevallotta, fordult már elő, hogy osztott meg másról fényképet annak tudta és beleegyezése nélkül. Születésről csupán 7,8 százalék vallotta azt, hogy nem tenné, míg temetésről 37,4 százalék, szexuális tartalmat 57,9 százalék nem posztolna, erőszakos tartalmat pedig 53,4 százalék nem tenne közzé. 

Dr. Hevesi Kriszta szerint a digitális térben senki sem tudja vagy akarja a valódi énjét adni.

Dr. Hevesi Kriszta azt mondja, sok szempontból szemérmesnek mutatkozunk, azonban felhívja rá a figyelmet, hogy az élet néha mást mutat.

– Hiába hívta fel a katasztrófavédelem a figyelmet a Hableány kiemelésekor, hogy az áldozatokra való tekintettel, kegyeletből a hullámsírból felhozott hajót ne fényképezzék, rengetegen figyelmen kívül hagyták a kérést, civil paparazzikként, lesifotósként lesték a drámai pillanatokat. Miért? A közösségi oldalra feltéve a képeket egy pillanatnyi népszerűségért: „én ott voltam".

Ma már a folyamatosan kéznél lévő okostelefonjainkkal egyre jobb minőségű képeket készíthetünk katasztrófákról, balesetekről. Ez sokszor informatív (például a Notre-Dame égése), ám nem feltétlenül vagyunk felkészülve rá: míg a híradót bekapcsolva tudjuk, hogy mire számíthatunk, a közösségi oldalak elsődleges funkciója azonban a szórakozás és a másokkal való kapcsolattartás – magyarázza. 

 A sztárok tudatosan használják

– Beyoncé 2013-as albumának bevezetésével médiatörténelmet írt: a hagyományos reklámozást a rajongókkal való direkt kommunikációra cserélte: a különböző szociális médiafelületeken (Instagram, Twitter, Tumblr) közvetlenül szólt a követőihez. Nem engedte, hogy ő és rajongói közé a reklám passzív módjai álljanak. Ezzel a cselekedetével „felrobbantotta" az internetet, egyben soha nem látott népszerűséghez juttatta új albumát – folytatja a pszichológus. Hozzáteszi, a sztárok a közösségi oldalaikon a követőkért folytatott versengéseik közepette egyre nagyobb bepillantást engednek magánéletükbe a rajongóknak: intim titkokat árulnak el magukról, smink nélküli arcukat posztolják, megmutatják kedvenc samponjukat, testápolójukat – mindezt persze vaskos szponzorációs díjakért, marketingszempontból jól megtervezett formában teszik. – Összességében ez a fajta közvetlenség – kiváltképp, amikor kérdéseket tesznek fel követőiknek, véleményükre „kíváncsiak" – mégis azt a benyomást kelti, mintha személyesen is kapcsolatban állhatnának vele. Ez az illuzórikus viszony, egyben közvetlen interakciós lehetőség azonban az online zaklatások táptalaját is nyújtja – mint láttuk ezt Pásztor Anna esetében, magyar szépségkirálynőknél, vagy a hazai és külföldi sztárok széles csoportjában.

A boldog ember nem trollkodik

– A hétköznapi ember sok szempontból a celebekhez hasonló életet él: folyamatosan posztol magáról, tartalmakat oszt meg, egyre nyitottabb a virtuális élete. Ezáltal ugyanúgy zaklatásoknak lehet kitéve – gondoljunk például Momóra, a 2018-as év horrorisztikus virtuális perszonájára, jóllehet, viszonylag ritka esetben egy avatar az „elkövető".

A jelenség azonban nem csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy az anonimitás mögé bújva mennyire más identitást mutathat bárki, mint a valós személyisége, de halálos áldozatot szedve egyben a zaklatás szélsőséges következményeire is rávilágít – emeli ki dr. Hevesi Kriszta, és figyelmeztet, digitális lábnyomainkat az interneten megosztott információkkal mindenhol ott felejtjük, ami a visszaéléseket soha nem látott mértékben megkönnyíti.

Leszögezi, a boldog ember online sem trollkodik vagy zaklat másokat. Vagyis azok, akik az online teret használják a frusztrációik kiélésére, maguk is bántalmazott, sértett emberek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tevékenységük ne lenne veszélyes. 

El is hisszük, hogy jobbak vagyunk 

– A való életben sokkal zárkózottabbak vagyunk, online az anonimitás mögé bújunk. A digitális térben senki sem tudja vagy akarja a valódi énjét adni. A torzítás alap, csupán a mértéke kérdés. Gondoljunk bele, mindig a legelőnyösebb képeket választjuk magunkról, amelyeket ráadásul szerkesztünk is. De a ránk vonatkozó információk megosztása során is válogatunk: az online személyiségünk mindig csillogóbb képet mutat, mint a valódi. Jobb színben tüntetjük fel magunkat, és el is hisszük, hogy az az igazság, amit az online térben létrehoztunk

– magyarázza, és hozzáteszi, online sokkal merészebbek vagyunk, egészen másképp érzékeljük a valóságot, mint offline. 

– A fiatalok nagyon jól használják például a csetnyelvet, de nem feltétlenül állják meg a helyüket egy igazi diskurzus során, ahol tétje van annak, hogy mit hogyan mondunk vagy teszünk. Az online kommunikáció kockázatmentes, így megnyílni és például gonoszkodni is könnyebb. Nincs azonnali személyes visszajelzés, és a megszégyenüléstől sem kell félni – mondja, és kiemeli, a Digitális Intimszféra kutatás eredményeit összefoglalva azt a legfőbb tanulságot szűrhetjük le, hogy óvatosabban kell kezelnünk digitális intimszféránk határait – hogy kinek mit engedünk láttatni –, valamint több empátiával kell viseltetnünk mások iránt, és jobb, ha kevesebb énközpontú viselkedéssel vagyunk jelen az online térben.

A cyberbullying az elsősorban tinédzser korúak közt tapasztalható iskolai kiközösítésnek – durvább csúfolódásokból, kárörvendésből és fenyegetésekből álló –, az áldozathoz interneten eljutó üzenetek sorozatát jelenti, amelyet egy vagy több felhasználó visz véghez.