DV

2020.09.09. 19:48

Színes, bababarát kiegészítők tárlatát tekinthették meg Vásárhelyen

Aki már látta Csintalan Mónikát horgolás közben, tudja, egyszerre lendületes és elmélyült, csupán közvetlen családtagjai mozdíthatják ki az alkotásból. Ők viszont másodpercek alatt visszakapják figyelmét.

T.Sz.

Fotó: Tábori Szilvia

Három kisgyerekük mellett megtanult úgy dolgozni, hogy bármikor megszakítja, majd folytatja megkezdett munkáit, és ha kell, villámgyorsan a sorok végére ér. Az első karkötők és nyakláncok után először a családja kapott rá, hogy újabb és újabb holmikat kérjen. Így készült szinte a semmiből sapka, fülmelegítő, sál, övtáska, gyertyatartó, majd tányéralátét és számtalan hátizsák. Változatos színeket és fazonokat választ, de máig a két kicsi lánya ihlette anya-gyerek ékszerek a kedvencei.

Csintalan Mónikát Varga Anikó, a művelődési központ vezetője kérte fel első kiállítására, hogy támogassa a fiatal tehetséget.
Fotó: Tábori Szilvia

A társadalmi szerepvállalást, a közvetített üzenetet fontosnak tartja: az esztétikai élmény és a bababarát kialakítás mellett a természet kö­­zelsége szintén hangsúlyos munkáiban. A külsőség szerinte nem lehet pusztán öncélú, ezért újrahasznosított fonalból készíti munkáit. Úgy érzi, ezzel gyerekeiknek is példát mutat.

Első, bemutatkozó kiállításá­­ra Varga Anikó, a vásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ vezetője kérte fel. Az intézmény igazgatójaként a fia­­tal tehetségek támogatását említette, miközben magánemberként is elvarázsolták a különleges, horgolt holmik. MoMszi munkái a művelődési ház első emeletén láthatók ezen a héten.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!