2019.11.25. 12:44
Hat év után megtalálhatják Erőss Zsolt holttestét
A legismertebb magyar hegymászó negyvenöt évesen halt meg a Himaláján. Egy kínai expedíció most azért is indult a hegyre, hogy az ott meghalt sportemberek holttesteit lehozzák.

Lhoce, 2011. május 24. Erõss Zsolt a 8516 méter magas Lhoce csúcsán 2011. május 21-én. A magyar hegymászó Gál László társaságában hódította meg a Mount Everest társhegyének csúcsát, ezzel 11-re növelték a magyarok által megmászott nyolcezres hegyek számát. Erõss Zsoltot, a Mount Everest elsõ magyar meghódítóját, tavaly januárban a Magas-Tátrában lavinabaleset érte, és térdtõl lefelé amputálni kellett jobb lábát. Egy újonnan kifejlesztett mûlábbal vágott neki a Lhocénak. MTI Fotó: Gál László
Forrás: MTI
Fotó: Gál László
A kínai csapat eddig tizenhat ember földi maradványait találta meg, lehozatalukkal kapcsolatban már felvették a kapcsolatot a hozzátartozókkal – írja az Origo. A magyar egyelőre nincs a megtalált áldozatok között.
„A hegy több honfitársunk sírja”
- mondta Szlankó Zoltán hegymászóoktató, hozzátéve, hogy
ott halt meg a tragikus sorsú dr. Gárdos Sándor (†27), akit szélvihar sodort el, illetve Várkonyi László Konyi (†54), aki jégomlás áldozata lett.
A kutatók szerint a hegy „él”, a mozgások előhozhatják az eltűnt holttesteket.
A kínai expedíció sincs biztonságban, hiszen ha ásni kezdenek a hóban, hogy megtalálják a testeket, akár önmagukat is veszélybe sodorhatják. Így elsősorban azokat a testeket hozzák majd le, amelyekre a felszínen bukkannak rá.
Erőss Zsolt első magyarként 2002-ben mászta meg a 8850 méter magas Mount Everestet.
Hat éve, május 20-án társával, a huszonhét éves Kiss Péterrel elérte a Kancsendzönga csúcsát, de ereszkedés közben eltűntek.

Fotó: Magyarok a világ nyolcezresein / MTI
Kiss Péter holttestét másnap reggel látták, Erőss Zsoltét pedig egy évvel később, 8100 méter magasságban egy rámpán fedezték fel.

Fotó: Kallos Bea / MTI
Tavaly meghalt édesanyja korábban azt nyilatkozta, ő azt szeretné, ha fia örökre a hegyen nyugodhatna, ám
ha Zsolt holtteste továbbra is a rámpán hever, a kínaiak nagy valószínűséggel megtalálhatják.
Várkonyi László felesége, Beáta is mászó volt, de már nem megy magas hegyre. Elmesélte, hogy 2010. április 26-án a férje épp az alaptáborba ereszkedett, amikor fölötte levált egy ház méretű, 30 méteres jégtömb.
„Konyi felfelé menekült, de sajnos a jégomlás pont telibe kapta. Ezt onnan tudom, hogy egy másik mászó éppen filmezett. Annyiból jó, hogy megnéztem azt a felvételt, hogy tudom, nem az ő hibája volt a baleset, és nem szenvedett. A holtteste azóta sem került elő”
- mondta Várkonyi László felesége.
Hozzátette: ha azzal keresnék meg, hogy megkerült és hazahoznák, nem egyezne bele. Úgy gondolja, hogy férje ott van jó helyen.
Borítókép: Erőss Zsolt a 8516 méter magas Lhoce csúcsán 2011. május 21-én