Egyperces

2007.03.30. 16:19

Gyógyszerrel törölhetőek a rossz emlékek?

A New York-i Neurológiai Tudományok Központjának kutatói patkányokon kikísérleteztek egy olyan gyógyszert, amely képes agyunkból törölni a kellemetlen emlékeket.

A kutatóknak sikerült beavatkozniuk abba a mechanizmusba, amely a rövid távú memóriából a hosszú távúba viszi át az emlékeket. A kísérletnek alávetett patkányokat hozzászoktatták ahhoz, hogy két hangot asszociáljanak egy könnyű áramütéssel és elérték, hogy az állatok már akkor is féltek a hangoktól, amikor elmaradt az áramütés. Ezután a patkányok felét beinjekciózták az UO126-nak nevezett szerrel, majd a következő napon az egész csoporttal meghallgattatták azokat a hangokat. A beinjekciózottak nem féltek, a többiek igen. A kutatók szerint a szer megakadályozta, hogy az emlék rögzüljön az állandó memóriájukban.

Az amerikai kutatók munkája a maga nemében nem az első. 2004-ben egy cambridge-i egyetem már eljutott annak a feltételezésére, hogy változtatni lehet az emlékek rögzülésének folyamatán. Ugyanabban az évben Franciaországban, Kanadában, Kaliforniában és New York-ban is folytak hasonló kutatások. De ez a típusú kutatás etikai problémákat is felvet. Mivel a negatív emlékek is részei a tapasztalásnak, helyes-e kitörölni ezeket? Milyen következményekkel járhat, ha kémiai úton módosítják az ember egyik legfőbb önmegőrzési mechanizmusát, a félelmet?

A Fehér Ház bioetikai bizottsága ellene van az ilyen kutatásnak, mondván, emlékezetünk módosítása egyenlő személyiségünk módosításával. Roger Pitman harvardi pszichiáter szerint viszont ez segítséget jelentenek azoknak, akik terrorista merényletek, balesetek, erőszak áldozatai voltak, mert a traumák negatívan hatnak az életükre. Ezeknek az emlékeknek a törlése kiegyensúlyozottabbakká tehetné őket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!