megnyerte a versenyt

2021.04.21. 12:54

Egy magyar diák bánik legtudatosabban a pénzügyekkel Európában

Strasszer Zsófia, a budapesti Keleti Károly Szakgimnázium tanulója nyerte meg a European Money Week rendezvénysorozat részeként szervezett Európai Pénzügyi Kvíz döntőjét – közölte a Magyar Bankszövetség szerdán.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Kiemelték: 28 résztvevő európai ország 50 ezer diákjából került ki az az 55 nemzeti győztes, akik összemérték tudásukat.

A versenyt korábban Brüsszelben rendezték, a pandémia miatt viszont a vetélkedőt második éve online formában tartják – ismertették.

A közlemény szerint az Európai Bankföderáció által életre hívott European Money Week rendezvénysorozat célja, hogy már fiatal kortól segítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákokat ismereteik bővítésében, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra.

Az európai kvíz magyar döntőjét a PÉNZ7 részeként rendezték meg 78 hazai diák online vetélkedésével, ahonnan a nagy döntőre két diák, Strasszer Zsófia mellett Borbély Attila Norbert, a Soproni SZC Hunyadi János Technikumából jutott tovább.

A szövetség tájékoztatása szerint a győztes és iskolája az Európai Bankföderációtól 3000 eurót kap.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!