Eb-re hangolódva

2024.06.11. 12:48

Amikor Rossi lemondott: elfeledett mélységből a csúcs felé

A 2016-os Európa-bajnokság sikere után mélyrepülésbe kezdett magyar labdarúgó-válogatottat Marco Rossi állította meg a lejtőn. A következő, részben hazai rendezésű Eb előtt Rossi majdnem lemondott, majd a világjárvány után egy megújult válogatottal tért vissza a pályára, amely a 2021-re halasztott kontinenstornán percekre volt a nyolcaddöntőbe jutástól. A németországi Eb-re hangolódva felidézzük a Rossi-csapat három évvel ezelőtti mesebeli szereplésének legszebb pillanatait az Eb halálcsoportjában.

MW

Marco Rossi és a magyar válogatott játékosai

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Dömötör Csaba

Cardiffban, 2019. november 19-én a magyar válogatott kilátástalan játékkal 2–0-s vereséget szenvedett Walesben, és ezzel eldőlt, hogy mindössze a negyedik helyen végzett a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőcsoportjában – idézte fel az öt évvel ezelőtti fájó kudarcot a Magyar Nemzet. A Nemzetek Ligájának köszönhetően még bízhattunk a pótselejtezőben, de ott és akkor Marco Rossi mintha elvesztette volna az addig rendíthetetlennek vélt hitét.

20210623_158_KAR
Euro 2020: Marco Rossi és Toni Kroos
Fotó: Árvai Károly / Forrás:  Nemzeti Sport

Nem pénzkérdés Rossi számára

A magyar csapat szövetségi kapitánya szerint a játékosminőséget tekintve nincsenek olyan szinten, mint a legtöbb európai ország nemzeti válogatottja.

Egész egyszerűen fel kell fognia mindenkinek Magyarországon, hogy jelen pillanatban képességbeli hiányosságok vannak. Ezt elég egyértelműen ki kell jelentenünk. Tisztelem, hogy a szövetség elnöke biztosított a bizalmáról, de ez nem jelent semmit

– fakadt ki Rossi a walesi vereség után, majd kifejtette, hogy egyetlen dolog vezérli őt, s semmi más nem érdekli.

Azonnal lemondok, ha van olyan, aki úgy gondolja, hogy nélkülem jobb teljesítményre képes a csapat. Ez nem probléma számomra, nálam ez nem pénzkérdés. Engem csak az érdekel, hogy a magyar válogatott sikeres legyen

hangsúlyozta az olasz szakember. A walesi mélypont után a magyar válogatott 289 napig nem lépett pályára, s 2020. szeptember 3-án Törökországban, a Nemzetek Ligája új kiírásában, zárt kapus meccsen jött el az újrakezdés pillanata.

Schäfer fejesgólja örök emlék

A Dzsudzsák Balázs nélkül megújuló együttes korszakváltását Szoboszlai Dominik szabadrúgásból lőtt bombagólja szimbolizálta, amellyel 1–0-ra nyertünk Sivasban. Egy hónappal később, már az Eb-pótselejtezők elődöntőjében, Bulgáriában győzött 3–1-re a csapat, majd novemberben, egy évvel a cardiffi események után Szoboszlai egy hosszabbításban lőtt góllal rúgta ki a válogatottat Izland 2–1-es legyőzésével a 2021-re halasztott Eb-re. 2021 nyarán Budapest is rendező város lehetett, de a nemzeti csapat rettentően nehéz feladat előtt állt a torna halálcsoportjában: az Eb-címvédő Portugália, a világbajnok Franciaország és Németország mellé került Marco Rossi csapata. A felkészülést pedig Szoboszlai drámája kísérte végig. A csapat új vezére sérüléssel küszködött, s hiába utazott el a válogatott Eb-t megelőző, ausztriai edzőtáborába, nem volt olyan állapotban, hogy Rossi számolhasson vele – olvasható a Magyar Nemzet oldalán

20210623_178_KAR
Schäfer András gólöröme
Fotó: Árvai Károly / Forrás: Nemzeti Sport

Az első meccsen Cristiano Ronaldóék ellen léptek pályára a magyar játékosok, és csak az utolsó tíz percben dőlt el a találkozó sorsa. A 3–0-s kudarc nem szegte kedvét Marco Rossi együttesének. A második fordulóban Franciaország ellen Fiola Attila lőtte az első magyar gólt az Eb-n, s bár Antoine Griezmann egyenlített, de az 1–1 is óriási bravúr volt a nemzeti csapattól. Az utolsó csoportmeccsen kétszer is vezettünk a németek ellen, Schäfer András saját testi épségét sem kímélő találata örökre beleégett a magyar szurkolók emlékezetébe. 

A német Goretzka gólja után a 2–2-es végeredmény a magyar csapat kiesését jelentette, de így is óriási tett volt, hogy a válogatott az utolsó pillanatban versenyben maradt a továbbjutásért. A magyar labdarúgó-válogatott szombaton 15 órától Svájc ellen kezdi meg a szereplését az Európa-bajnokságon, és az első ellenfél legyőzése nem ígérkezik könnyű feladatnak, a svájci csapat a legutóbbi labdarúgó-Európa-bajnokságon a favorit francia válogatottat kiejtve negyeddöntőig jutott – írta meg az Origo.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!