Gazdaság

2008.06.01. 10:37

A Tisza-tó lesz a főszereplő a Vizek Éve kampányban

A Magyar Turizmus Zrt. akciójában a hónap végéig három éjszaka foglalása esetén a negyediket ajándékba kapják a vendégek a résztvevő szálláshelyeken.

A május a Balatoné volt, míg júniusban a Tisza-tóhoz csábítják az utazókat. Folytatódik a 3=4 akció is, amelyben június 1-30. között a negyedik éjszakát ajándékba kapják azok a vendégek, akik a hétfőtől csütörtökig tartó időszakra foglalnak szállást. Az akcióban a Tisza-tó környékéről 11 település szállásadói vesznek részt. A listát és a környék programjait a www.vizekeve.hu honlapon lehet megnézni.

A kedvezményes foglalási lehetőség a főszezon, vagyis július és augusztus kivételével egész évben elérhető a kijelölt régiókban. A Magyar Turizmus Zrt. tájékoztatása szerint sikeres volt a januártól májusig tartó időszak, hiszen 1500-2000 vendégéjszakát töltöttek el a turisták a kampányhoz csatlakozott szálláshelyeken, még azokban a hónapokban is, amikor jellemzően alacsony a foglaltság.

Az idei esztendőt a Vizek Évének nevezte ki a Magyar Turizmus Zrt. A téli és tavaszi időszakban a gyógy- és termálfürdőket, wellness szállodákat népszerűsítették, míg nyáron a természetes vizek, vagyis a tavak, folyók kerülnek előtérbe. Ezeket a lehetőségeket olyan nyugat-európai országokban, például Ausztriában és Németországban is hirdetik, ahonnan a turisták könnyen eljutnak hozzánk autóval és magukkal tudják hozni a kerékpárokat is.

Címkék#turizmus

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!