Gazdaság

2010.07.16. 09:24

Belső vizsgálat a Tescónál - a rendőrség is nyomoz

Rendőrségi vizsgálatot rendelt el a Pest Megyei Főügyészség, hogy tisztázódjon, valóban történek-e visszaélések a Tescónál a rendkívüli munkavégzés kifizetésénél. A cég belső vizsgálatot indított az ügyben, mert az emberi mulasztást sem lehet kizárni - írja a Népszabadság.

Delmagyar.hu

A lap felidézte a Magyar Nemzet korábbi cikkét, amely szerint a cégnél a munkaidőt nyilvántartó programban "kikapcsolták" a rendkívüli munkavégzés után fizetendő pótlék rögzítését, amit így nem is kaptak meg a dolgozók. Emiatt 365 millió forinttól eshetett el harmincezer munkavállaló.

Az összeg még nagyobb lehet, ha a módszert már akkortól alkalmazták, amikor a társaság áttért az elektronikus módszerre. A cég szóvivője elismerte, a számítógépes program nem tökéletes, nem tudja kezelni azt, amikor hét napon belül átszervezik a munkarendet.

A dolgozóknak viszont ettől függetlenül erre az időszakra is meg kellett kapniuk járandóságukat, mert az egyes áruházak helyi személyzeti vezetői kézzel átvezetik a rendkívüli munkavégzést a bérszámfejtő rendszeren - mondta Iglódi-Csató Judit.

Címkék#tesco

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!