Gazdaság

2008.11.16. 23:06

Felemás tőzsdehét a budapesti börzén

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos részvényindexe, a BUX 1122 ponttal, közel kilenc százalékkal esett az elmúlt héten, 11 ezer 867 ponton zárt pénteken. Ez csaknem 55 százalékkal alacsonyabb érték, mint az év eleji.

Munkatársunktól

Vegyes hetet zárt a Budapesti Értéktőzsde: míg a hét első felében jellemzően alulteljesített, csütörtöktől a részvényárak erőteljesebben nőttek, mint a többi börzén. Míg hétfőn a világ összes tőzsdéje pozitív tartományban mozgott, addig a BÉT-en elveszett a lelkesedés, és csak kissé javult az index. Az európai tőzsdékhez viszonyított mérsékelt növekedés azzal magyarázható, hogy a Moody's pénteki leminősítése után hétfőn reggel a Fitch nemzetközi hitelminősítő is rontotta Magyarország szuverén adóskockázati besorolását.

A negatív nemzetközi hangulat hatására a hét nagy részében a BUX is meredeken esett. A piacok most kezdték igazán beépíteni a részvényárakba a recesszió miatt elolvadó vállalati profitokat. A gyógyszergyártók kedden hozták nyilvánosságra harmadik negyedéves gyorsjelentésüket, ezért enyhébben estek. Az Egis jobban teljesített a Richternél, mivel a cég hosszabb távon biztatóbbnak tűnő eredményeket és növekedési kilátásokat vázolt fel. A hét második felében a BÉT felülteljesítő volt, az árfolyamok már fontos technikai szinteket értek el.

A válság heteiben a főszereplők közé kerültek: Simor András, a Jegybank elnöke és Veres János pénzügyminiszter Fotó: MTI

A válság heteiben a főszereplők közé kerültek: Simor András, a Jegybank elnöke és Veres János pénzügyminiszter Fotó: MTI
Pénteken hozta nyilvánosságra gyorsjelentését az OTP. Eszerint a bankcsoport 2008 első kilenc hónapjában rekordnagyságú, 298 milliárd forint adózott nyereséget ért el pénteken közzétett gyorsjelentése szerint, ami éves szinten 90 százalékos növekedés. Ezzel együtt az elmúlt időszak egyik legnagyobb vesztesének számító – s a börze forgalmának több mint felét adó – OTP árfolyama újabb 11 százalékot esett a múlt héten.

A heti forgalom 95 milliárd forintot ért el, míg az előző héten 117 milliárd forint értékben születtek üzletek. A forgalom 54 százalékát az OTP papírok adásvétele adta, a Mol 24 százalékkal, a Richter és a Magyar Telekom 10-10 százalékkal részesedett.

Egy hét számokban

Az OTP 340 forintos csökkenéssel 2700-ra esett a múlt héten, a korábban szintén meredeken zuhanó Mol ára 1310 forinttal, 12 százalékkal tovább csökkent, s már tízezer alatt zárt. A Richter-részvények 25 ezer 400 forintot értek péntek délután, 1200-zal kevesebbet, mint egy héttel korábban. A Magyar Telekom árfolyama 48 forinttal 552 forintra csökkent, az Egisé 305 forinttal 11 ezer 200-ra esett.

Címkék#tőzsde

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!