Tolvaj csaló vagy!

Mint az Indexen olvasható, a Szeretet... izé Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban ülő okosok, jobb dolguk nyilván nem lévén körülnéztek, hogy melyik társadalmi réteget baszogatták túl régen, és gondolom a scheduler kidobta az internetezőket (ez az a bagázs, amit információs társadalomnak hívtak akkor, amikor nagyon életre akarták hívni, csak aztán valahogy máig sem sikerült).

Most, hogy a korábbi, nevetséges internet árak helyett már egész épeszű összegekért belépőt válthatunk a kibertérbe, kellett valami más, amivel le lehet húzni a jónépet. Ezért kitalálták, hogy kriminalizálják a magáncélú másolást, ami eddig elvben lehetővé tette jogvédett anyagok letöltését a netről saját használatra.

Na, ezentúl másképp lesz. A törvényjavaslat szövege szerint ugyanis ha az ember "tudja, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett tudnia kellene, hogy a többszörözés nem jogszerűen létrejött műpéldányról vagy a nyilvánossághoz nem jogszerűen közvetített műről történik", akkor törvénysértést követ el, magyarán bűnözővé válik. Hogy egészen pontosan mit jelent a az elvárható gondosság, azt persze nem tudjuk, de gondolom olyasmi lehet, mint a relatív gyorshajtás, azaz akkor valósul meg, amikor a közeg úgy gondolja.

Mi ezzel a baj? Sorolom. Kezdjük azzal, hogy manapság már irgalmatlan mennyiségű film (hogy a blog témájánál maradjunk) elérhető ingyenesen az interneten. Ide tartoznak azok a művek, melyek készítői legalább 70 (bizonyos országokban 50) éve halottak, illetve azok a filmek is, melyek jogtulajdonosai jogutód nélkül szűntek meg. (Csak egy lelőhely a több tucat közül.) Itt vannak aztán azok a művek, amiket maguk az alkotók tettek fel a netre a nagyobb publicitás céljából, vagy például a televíziós sorozatok, melyek jó része már ingyen nézhető a neten, persze főleg Amerikában. Nehéz tehát eldönteni, hogy az adott film éppen védelem alatt áll, avagy sem, főleg, hogy ezek zömét az átlag júzer külföldi oldalakról tölti le, és az ugye nem várható el mindenkitől, hogy tökéletesen bírja az adott nyelvet, az oktatás jelenlegi színvonalán legalábbis.

Aztán mi a helyzet azzal a valag pénzzel, amit minden egyes adathordozó után befizettünk hosszú-hosszú éveken keresztül (egy üres DVD után például 150 forintot), amik aztán mindenféle bizonytalan érdekcsoportok feneketlen kútjaiba merültek? És főleg, mi lesz velük a jövőben? Továbbra is fizetjük az itthon oly divatos (jóesetben csak) kétszeres sarcot?

És azok a filmek, amik itthon gyakorlatilag beszerezhetetlenek? Mert sajnos igen sok olyan alkotás van, melyek nem jutnak el legális módon az országba (és elvileg az eltérő régiókód miatt a külföldi DVD vásárlása sem jöhet szóba), mégis, elég kinyitni egy Filmvilágot, hogy lássuk, hazánk filmkritikusai bizony néha a filmes alapműveltség részeként hivatkoznak sokukra. Felmerül a kérdés, ők vajon hol látták ezeket? És főképp, kinek az érdekei sérülnek egy olyan film letöltésével, amit egyébként sem akart a kutya sem itthon forgalmazni, magyarán bevételre sem számított belőle?

Na és hogyan fogják ellenőrizni a letöltéseket? Számítsunk véletlenszerű razziákra az otthonunkban, vagy kell egy jóakaró feljelentése ahhoz, hogy a letöltésügyi bizottság kiszálljon a címünkre?

Miért érzem úgy, hogy szokás szerint szembemegyünk a nemzetközi trenddel, hogy a magyar jogrend szokásos értelmetlen szélmalomharcát vívja egy, a jogalkotóknál sokkal felkészültebb és tájékozottabb csoport ellen? Miért van az, hogy miközben más, értelmesebb országok felismerték a fogyasztói szokások drasztikus átalakulását és próbálják ezt a saját hasznukra fordítani (például reklámok, átalánydíjas letöltések vagy önkéntes adományok formájában), Magyarországon még mindig a fenyegetőzés és a hatalommal való visszaélés a trend?

Valamiért ilyenkor mindig a kalózkodás elleni reklámok, illetve a szánalmas fenyegetőzések jutnak eszembe, amit persze csak a a DVD-t becsületesen megvásárlóknak kell végignézniük, hiszen akárhányszor lemezt másolok, első dolgom a sallangokat levágni róla...