gyász

2021.01.17. 10:05

Meghalt Sas József

82 éves korában elhunyt Sas József, Jászai Mari-díjas humorista.

Fotós: Soós Lajos

A hosszú ideje betegeskedő

Sas József kicsit több mint egy hete koronavírus miatt kórházba került

Rentegen aggódtak a humoristáért, de eddig semmit nem lehetett tudni az állapotáról – írja a Blikkre hivatkozva a Bors.

Régi Mikroszkóp színpados kollégái sem tudtak semmit Sasról, és de nagyon szorítottak a gyógyulásáért.

Fotó: Kollányi Péter / MTI

Ma azonban szomorú hírre ébredtünk.

A Blikk úgy tudja, Sas József szervezete sajnos az éjjel feladta a harcot a koronavírussal való küzdelemben.

Sas József évek óta asztmával küzdött, két éve kétoldali agyvérzést kapott Thaiföldön, ahova éppen az egészségügyi problémája miatt utazott.

Sas József élete

Békéscsabán született 1939-ben, édesapja is színész volt. Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját 1957-ben végezte el majd a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött. Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973 óta a Mikroszkóp Színpad művésze, melynek 1985–2009 között igazgatója is volt. A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője, számos nagylemeze jelent meg, több önálló estnek írója, valamint előadója, írja róla a Wikipédia.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!