2023.06.30. 05:05
A szív beleszakad: így néz ki Szvoboda Bence sírja
Roskadozik a virágoktól és a koszorúktól a sír.

Fotó: Nagy Norbert
Szívszorító szertartás keretében, június 24-én helyezték örök nyugalomra a tragikus balesetben elhunyt motokrossz versenyzőt, Szvoboda Bencét. A 31 évesen elhunyt versenyző temetésén hatalmas tömeg gyűlt össze, már a szertartás előtt másfél órával is valósággal tolongtak az emberek a balatonberényi temetőben - írja a Bors.

A tehetséges fiataltól méltó búcsút vettek: többen is a saját versenyöltözékükben érkeztek; két 521-es számú versenymotort is felállítottak, a ravataltól pedig virágcsokorral övezett út vezetett a sírhelyig.

A szívszorító szertartás óta még egy hét sem telt el, a sírhelye még mindig roskadozik a hervadó virágoktól és koszorúktól, a versenyeit és sportéletét ábrázoló fotók pedig még mindig bekertezve fekszenek a nyughelyen.

Látszik, hogy az emlékhelyet rendben tartják, tehát vélhetően többen is járnak oda rendszeresen és a temetés óta is sokan megfordultak ott.

Bulvár-celeb
- Ezeket a tanácsokat érdemes megfogadni, hogy gondtalan legyen a nyaralás
- Mit árul el a személyiségünkről az, ha segítünk a pincérnek?
- Állatkínzónak tartják a világhírű színésznőt a legutóbbi tette miatt (videó)
- Búcsúzik a legendás magyar hajótípus a Balatontól
- Besárgult, penészes a zuhanyfüggöny? Így lesz újra patyolattiszta!