2024.05.01. 17:48
Átnevezné a megállót a kormánypárti képviselőjelölt
Az utcafórumon elhangzott: más név kellene a megállóhelynek. Fotó: DM
Különös dologra hívta fel a figyelmet a Pick Aréna előtt tartott utcafórumán Fekete György. A Fidesz-KDNP szegedi önkormányzati képviselőjelöltje, aki a 16-os körzetben indul elmondta, hogy az emberek jó része tömegközlekedéssel érkezik a kézilabdameccsekre, mert annak jó hangulata van, nem idegeskednek a szurkolók a parkolás miatt, ráadásul ezt a Szegedi Közlekedési Kft. is felismerte, és a rendezvények idején sűrített járatokat indított. A Pick Aréna melletti, ezt a megállóhelyet a szegedi helyi közlekedésben öt járat érinti. A 73-as, a 73Y, a 74-es, és a 74Y, valamint a 90F-es járat.
– Mind a mai napig, menetrendjük szerint kiírva és járatokon „bemondva” Városi Stadion megállóhelyként szerepel. Most, javaslatot szeretnék tenni a megállóhely átnevezésére, legyen Pick Aréna – mondta a képviselőjelölt.
Fekete György szerint tény, hogy Szeged város stadionjának helyén épült fel az Aréna. A városnak lett egy több mint 8000 ember befogadására képes, multifunkciós sportcsarnoka. Szeged legpatinásabb, legnépszerűbb kézilabdacsapatának van itt az otthona.
– A tömegközlekedési eszközökön segít a pontos tájékozódásban a megállóhely helyszínre, létesítményre utaló elnevezése. Nemcsak szegediek látogatják ugyanis az Arénát. Már több mint két éve, hogy átadták a létesítményt, ezért időszerű lenne a megállóhely átkeresztelése – fogalmazott Fekete György.
Szegedi hírek
- Ismét díjat nyert a Szegedi Szabadtéri Játékok
- Csak a polgármester érdekeit képviseli Botka László médiája
- Bemutatták Szeged fotóalbumát
- A szegedi erdészeti iskola két diákja is a balesetet szenvedett motorcsónakon utazott (VIDEÓ)
- ÚtON: szokatlanul nyugodt kedd reggel