Bulvár-celeb

2023.06.06. 07:05

Nem szerencse kérdése: élettani oka van, miért hal meg ennyi hegymászó a Mount Everesten

Egy fontos dolgot hibáznak el az oxigénpalack nélkül mászók, lehet, hogy Suhajda Szilárdnak is ez okozta a vesztét?

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Vixit

A paleomedicina.com oldal egy komoly elemézés fordítását közölte a sikertelen csúcstámadások hátteréről, amely egészen új megvilágításba helyezi Suhajda Szilárd tragédiáját is. 

A cikk évekkel ezelőtt született és egy amerikai alpinista, Adrian Ballinger példáján keresztül mutatja be, hogy miért nem egyszerűen a fizikai állapot és az edzettség az, ami egy sikeres csúcsmászás alapja. Az akklimatizáció sokkal fontosabb, és minden, ami segít a szervezet számára könnyebben elviselni a csökkent oxigénnyomás drámai következményeit.

Azt írják: a magassággal viszonylag jól kiszámítható módon csökken a légnyomás. A levegő gázainak százalékos aránya a magassággal nem változik, azaz nem ritkább oxigénről beszélünk, hanem az oxigén nyomása csökken. A tüdőnkben a kisebb nyomású oxigénből kevesebb jut át a vörösvérsejtekhez. Vagyis a vérünkbe kevesebb oxigén jut.

Energiatermelésünkhöz és bármiféle munkavégzéshez oxigén kell: ez biztosítja az úgynevezett sejtlégzést. Ezt az oxigént a vér szállítja. Ahhoz, hogy minden sejtünkhöz eljusson az oxigén, megfelelő vérnyomás és pulzusszám szükséges. E kettő megváltoztatásával tud a szervezet adaptálódni a magassághoz.

Adrian Ballinger hatszor feljutott a Mount Everest csúcsára, de csak 2017. május 27-én sikerült neki oxigénpalack segítsége nélkül, „tisztán” megmászni a világ legmagasabb hegycsúcsát. 2016-ban is megpróbálkozott, de nem járt sikerrel. Ezután alakította át a felkészülését és helyezett sokkal nagyobb figyelmet a táplálkozására.

Amikor 2016. május 24-én megindult a csúcstámadásra a 4-es táborból, magabiztosnak, gyorsnak és erősnek érezte magát, meg volt győződve róla, hogy siker koronázza vállalkozását. Legfeljebb az lehetett gyanús neki, hogy fázott. Először csak remegni kezdett, aztán elfehéredett a keze, és nem is tudta felmelegíteni. Egy idő után leküzdhetetlen, kontrollálhatatlan remegés lett úrrá rajta, és egyáltalán nem érezte a kezét. Nem tudta használni a karabinereket az előre kifeszített köteleken.

 Kétórányira lehetett a csúcstól, amikor úgy döntött, hogy nem folytatja, és visszafordult.

Ballinger eleinte a felszerelés hiányosságának tulajdonította a kudarcot. Azt gondolta, esetleg nem szigetelt megfelelően a kesztyűje és a kabátja, esetleg nem volt elég nagy az izomtömege, vagy elég vastag a zsírrétege. Egy szakértő csapat segítségét kérte, akik korábban olyan hegymászót támogattak, aki sikerrel mászta meg a csúcsot. Az Uphill Athlete felmérte az állapotát, és arra a következtetésre jutott, hogy Ballinger 2016-os visszafordulásának az oka a szénhidrátalapú táplálkozásban keresendő. A mászó energiarudakat evett akár óránként, totálisan szénhidrátalapon táplálkozott, és ahogy a legtöbb profi hegymászó, ebben semmi kivetnivalót nem látott.

„Hegymászás közben nem ettem semmi mást, csak szénhidrátot. És reggeltől estig állandóan éhes voltam” – emlékezett vissza Ballinger.

Suhajda Szilárd a harmadik magyar hegymászó, aki a Mount Everesten halt meg 
Fotó: Lehoczky Péter / Forrás: beol.hu

Az Uphill Athlete specialistája helytállónak tűnő magyarázattal állt elő:

„Annak, aki szénhidráttal veszi magához a táplálékot, legfeljebb háromnegyed órára elegendő tartalék üzemanyag van a szervezetében glikogén formájában. Ha ez elfogy, folyamatosan enni kell, hogy az energiaszint kielégítő legyen. A legtöbb csúcson ez a módszer kielégítően működik, de az Everest halálzónájában, 8000 méter fölött már nem; az emésztőrendszer alig működik, a mászónak hányingere van, és nem tud semmit sem a szájába venni. 

Amikor 2016-ban Ballinger keze kihűlt, ez azért volt, mert elfogyott a tartalék glikogénje. A vészesen csökkenő energiaszint miatt ilyenkor a vérkeringés centralizál, a létfontosságú szerveket, a szívet, tüdőt, az agyat táplálja, és a végtagokba nem jut vér. Zsírt kellett volna égetnie, de a szervezete erre nem volt felkészülve.”

A sportlaboratóriumi eredmények visszaigazolták az elméletet. 2017 áprilisában, mielőtt Ballinger Tibetbe utazott, kézhez kapta az új laboreredményeit, melyek szerint a korábbi 115-ről 141-re emelkedett a szénhidrátalapú működést beindító pulzusszáma. 

A hegymászás és más sportok esetében is, a szénhidrátalapú táplálkozáshoz képest, ketózisban a táplálékszükséglet harmadára esik, amely mellett az oxigénfogyasztás is jelentősen csökken, így jelentősen nő a fizikai teljesítőképesség. 

A magashegyi betegségre jellemző tünetek csak magasabb régiókban és később alakulnak ki. A gondolkodás tisztasága sokkal tovább megmarad, a szívritmus nem emelkedik olyan mértékben, hogy tovább gerjessze az oxigénszükségletet. Ennek eredményeképpen ugyanaz a munka tovább végezhető és magasabbra juthat a mászó.

Ballinger 2017-es, aerob alapozással és ketogén étrenddel előkészített csúcstámadása tökéletesre sikerült. A mászás közben szívritmusmonitort viselt, és ennek segítségével az alaptáborban végig tudták kísérni a pulzusát. A szívritmusa egyszer sem emelkedett a kritikus szintre, mindvégig az alacsony tartományban maradt. Ballinger oxigénpalack nélkül feljutott az Everest csúcsára.

A Ballinger felkészítésébe bekapcsolódó UC Davis sportélettani laborban megállapították, hogy amikor a mászó pulzusa eléri a 115/percet, akkor az anyagcseréje átvált zsíralapúról szénhidrátalapúra. Tehát vészhelyzetben bekapcsol a szénhidrátüzemmód. Ugyanakkor Ballinger sikeres mászótársánál, Richardsnál ez csak 163/percnél következett be – írja a paleomedicina.com cikke alapján az Index.

Ez azt jelenti, hogy ha valaki szénhidrátalapon működik, de nem képes folyamatosan enni, akkor a szervezete egy idő után leáll, másként fogalmazva, az illető egy ponton túl meghal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!