Bulvár-celeb

2023.08.29. 18:45

Gyász: eltemették Balázsovits Lajost

A Nemzet Színészét a Fiumei úti temetőben búcsúztatták el. Cserhalmi György mondott búcsúbeszédet.

Fotó: Mate Krisztian / Bors

Balázsovits Lajost élete 76. évében ragadta el a halál, hosszú, ám türelemmel viselt betegségét követően. A zártkörű szertartást augusztus 29-én tartották, csak a közeli hozzátartozók vehettek részt rajta. A búcsúbeszéd előtti egy órában a gyászoló család mellett sok barát és pályatárs is megjelent, hogy lerója a kegyeletét – írja a Bors.

Fotó: Máté Krisztián / Bors

Az érkezők mindegyike egy-egy szál fehér rózsát tartott a kezében. Hernádi Judit, Molnár Piroska, Pogány Judit, Tóth Enikő, Zsurzs Kati, Körtvélyessy Zsolt, Szinetár Miklós és a felesége, valamint Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója is megtörten csatlakozott a gyászolókhoz.

Fotó: Máté Krisztián / Bors

Cserhalmi György mondott búcsúbeszédet, amit egy igazán megható és szívbemarkoló sorral kezdett:

„Ez a legnehezebb közös munkánk, Lajos…”

Miután felelevenített néhány szép emléket, a színész lányának, Balázsovits Editnek adta át a szót. Ezt követően a gyászmenet a végső útjára kísérte a Nemzet Színészét.

Fotó: Máté Krisztián / Bors

A család kérésének a sajtó munkatársai tisztelettel eleget tettek, miszerint sem a szertartásról, sem pedig a gyászmenetről nem készülhetett fotó.

Fotó: Máté Krisztián / Bors

 A gyásztól elnémult hozzátartozók lehajtott fejjel és mély fájdalommal a szívükben kísérték végső nyughelyére Balázsovits Lajost, akit a nagyérdemű is örökre az emlékeibe zárt.

Fotó: Máté Krisztián / Bors

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában