2023.09.25. 12:01
Bántalmazták a Republic zenekar egyik tagját koncert után
Mentőt kellett hívni hozzá.

Forrás: Shutterstock
Fotó: Melinda Nagy
Koncert után, a backstage-ben verték meg a Republic zenekar egyik technikusát pénteken Dunaszerdahelyen – írta a Paraméter alapján a Tények.
Szemtanúk szerint a biztonsági személyzet egyik tagja rontott rá a technikusra, akihez mentőt kellett hívni, egy ideig nem tud dolgozni sem.
A zenekar menedzsere, Német Erika egy feldúlt Facebook-posztban adott hírt az esetről, ám ezt később törölte.
Dunaszerdahely önkormányzata közleményben reagált az ügyre.
„Kijelentjük, hogy határozottan elítéljük az erőszak bármely formáját, egyben felháborítónak tartjuk a biztonsági szolgálat megnyilvánulását, akik az esetet követően beismerték felelősségüket”
– írták.
Bulvár-celeb
- Túlzásba lehet vinni a hajmosást? A szakértők szerint igen
- Lékai-Kiss Ramónával jön a Lakásvadászok a TV2-re
- Sok pénzt akarnak keresni azzal, hogy a Coca-Cola hibázott Magyarországon
- Összefüggést találtak a rákos megbetegedések és a testmagasság között
- Hogyan nyomoz Pásztor Anna? Mutatjuk! (videó)