Bulvár-celeb

2023.12.06. 06:05

A pletykák szerint ezért került válságba Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata

Marics Petinek is köze lehet Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolati válságához?

Forrás: Instagram

Derült égből villámcsapásként érkezett a hír, miszerint válságba kerülhetett Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata. A szerelmesek még két évvel ezelőtt találtak egymásra, igaz, nem volt zökkenőmentes a megismerkedésük. Az üzletember ugyanis akkor még Horváth Gréta férje volt, akit a profi táncosért végül faképnél hagyott. A vonzalom tehát már a kezdetektől fogva megvolt köztük, ahogy az érzelmek is, ám most nagyon úgy tűnik, hogy időközben 

valami félresiklott kettejük között. A sztárpár jelenleg a Párharc című műsorban látható együtt, de a pletykák szerint már a beköltözés idején voltak gondjaik. 

Azt sosem tagadták, hogy „olaszos” a kapcsolatuk, előfordul, hogy vitatkoznak, de aztán mindig találnak megoldást a problémáikra. Éppen ezért vágtak bele a Párharcba is: azt remélték, hogy a játék során sikerül rendezni a gondjaikat, ám nem így lett. Szandi pedig már el is költözött az üzletembertől...

Árulkodó jelek

A Párharccal párhuzamosan a Dancing with the Starsban is láthattuk az elmúlt hetekben Szandit, a helyszínen pedig minden alkalommal ott szurkolt Meggyes Dávid is. Akkor úgy tűnt, hogy a szerelmesek között minden rendben van, hiszen 

az üzletember végig drukkolt kedvesének nemcsak a stúdióban, de azon kívül is. A közösségi oldalakon például rendszerint szívecskékkel üzent, közös fotókat is megosztott, ám a táncos erre egyetlen alkalommal sem reagált.

Mindenesetre úgy tűnik, ha valóban hullámvölgybe került a kapcsolatuk, Dávid a jelek szerint próbálkozik, hogy kikecmeregjenek belőle. De, hogyan juthattak idáig?

Féltékenység okozott zűrt?

Egyes pletykák szerint a zöld szemű szörny férkőzött be Stana és Meggyes kapcsolatába. 

A szóbeszéd szerint bár Dávid igyekszik megoldást találni a gondokra, valójában ő volt az, aki miatt válságba kerülhetett a románcuk. A bennfentesek beszámolói alapján az üzletember a Dancing próbáin is szemmel tartotta kedvesét, Marics Peti miatt... A ValMar szívtiprója ugyanis nagy nőcsábász hírében áll, Dávid pedig talán attól tartott, hogy barátnőjére is szemet vethet az énekes. 

Az, hogy ez jogos félelem volt-e, nem tudjuk, mindenesetre Szandi nyilatkozatai Petivel kapcsolatban adnak némi alapot a találgatásoknak. Ahogy az sem elhanyagolható tény, hogy kettejük között is forrt a levegő...

A Bors arra is kíváncsi volt, hogy mit szól a pletykákhoz a történet két főszereplője, ám hiába keresték őket, nem szerettek volna megszólalni a témában. Így egyelőre csak a találgatások maradtak a rajongóknak, de remélhetőleg hamarosan az érintett felek is megszólalnak a helyzetről – írja a Bors.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!