dőlnek a rekordok

2021.04.07. 13:10

Mi van itt? Egymás után akadnak horogra az embernagyságú harcsaóriások

A zalaszentmihályi tóból és Magyarlukafán is kifogtak egy-egy gigantikus méretű halat a napokban.

Forrás: Bodzai Dávid

Régi hagyománya van a horgászatnak Magyarlukafán, Baranya megyében. A helyi horgásztavakat kezdetben a mozsgói tsz üzemeltette, majd a rendszerváltáskor az aktív helyi horgászok létrehozták a magyarlukafai egyesületet, és azóta ők gondozzák a gyönyörű környezetben található tavakat – írja a bama.hu.

Vasárnap az egyesület egyik aktív tagja, Görgényi Péter esti horgászatra indult, akkor még nem gondolta, hogy emlékezetes marad számára ez a nap. Hajnalban érezte, hogy nagy kapása van.

Közel félórás fárasztás után sikerült kiemelni a tóból a kapitális halat. A harcsa 211 centiméter hosszú, 111 centiméter kerületű, a mérlegeléskor a súlya 88 kilogramm volt, ez idén eddig a legnagyobb.

Mint megtudtuk, idén már három óriás harcsát fogtak a tavon, amik szintén kétméteresek voltak, ám a mostani fogás túltett mindegyiken.

Április ötödike így bekerült az egyesület nagykönyvébe: az óriás harcsával új tórekord született Magyarlukafán.

Ez a harcsa 211 centiméter hosszú, súlya pedig a mérlegeléskor 88 kilogramm volt

Zalában, Bodzai Dávid két társával egy egészen megdöbbentő méretekkel rendelkező harcsát fogott ki a Zalaszentmihályi Egyesületi tóból.

A számok nem hazudnak: 210 cm hosszú és 55,9 kg-os halóriás került a partra a hétvégén.

A 28 éves helyi horgász a zaol.hu-nak számolt be a fogás körülményeiről.

– Két barátommal indultam el pecázni, kimondottan harcsára mentünk. Tenyeres kárászt kínáltam fel, aztán a kora esti órákban érkezett a hatalmas kapás, bevágtam neki. Amíg csónakba szálltunk Bohn Gáborral, addig átadtam a botot Kisvörös Jánosnak. Konkrétan a csónakmotort hátramenetben kellett használni, mivel a harcsa csak húzott minket. Mikor odaértünk fölé, lefűzte magát vagy három tuskón. Féltünk attól, hogy elveszítjük – részletezte Bodzai Dávid.

Ez is hatalmas, de két nagyobb harcsa is előkerült már a zalai tóból
Fotó: Bodzai Dávid

 

Mire teljesen kiszabadították a „dzsungelből”, az adrenalinszintjük az egekbe emelkedett.

– Az volt bennünk, hogy meg kell oldanunk ezt is. Kicsit a nyílt vízre tudtuk terelni, azonban fárasztás közben megadta magát a bot, eltört. Így Gábor barátom gyorsan kesztyűt húzott, kézzel kezdte el fárasztani, míg én a maradék bottal próbáltam tartani. Tíz perc után látszódott, hogy fárad, ebből adódóan a legelső alkalommal gyorsan csónakba húztuk. Egyedül esélyem sem lett volna kiemelni – tette hozzá. – A harcsa a reggeli hitelesítést és mérést követően visszanyerte a szabadságát. Az élmény leírhatatlan volt számunkra, kívánjuk, hogy egyszer minden sporttársnak legyen hasonlóban része!

Konrád László halőr elmondta, ez a tó történetének harmadik legnagyobb harcsája.

 

Címkék#rekord

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában