Öngondoskodás

2021.11.27. 10:55

Év végére 400 ezer fölé kerülhet az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint az adókedvezményes nyugdíjbiztosítások száma az év végére meghaladja majd a 400 ezret, annak ellenére, hogy az idei befizetések után járó, akár 130 ezer forintos adójóváírást ezúttal nem fogják tudni kihasználni azok a gyermeket nevelő családok, amelyek teljes mértékű egyszeri szja-visszatérítést kapnak.

A szövetség tájékoztatása szerint a 130 ezer forintos maximális visszatérítés lehetőségét a szerződők többsége eddig is csak részlegesen használta ki.

Tavaly év végén a csaknem 380 ezer nyugdíjbiztosítási szerződésre közel 74 milliárd forint díjbefizetés jutott. Ez szerződésenként mintegy 195 ezer forintot jelent, ami átlagosan 39 ezer forintos adóvisszatérítéshez juttatta a biztosítottakat.

A közlemény idézi Molnár Marcellt, a FBAMSZ személybiztosítási szekciójának vezetőjét, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a szerződésben vállalt, folyamatosan fizetendő díjat eseti befizetésekkel ki lehet egészíteni. Annak a szerződőnek, aki nem teljes mértékben kapja vissza az idei évre befizetett személyi jövedelemadóját, célszerű az év végéig ezzel a lépéssel tovább növelni adóvisszatérítésének összegét – jelezte.

A közlemény szerint

a Magyarországon 2014 óta elérhető adókedvezményes nyugdíjbiztosítások népszerűsége töretlenül nő, párhuzamosan azzal, hogy a lakosság egyre szélesebb rétege számára tudatosul, mire lehet majd elegendő a nyugdíja.

Jelenleg egy átlagos, alkalmazotti bérből és fizetésből élő kezdő nyugdíja 55-60 százalékát teszi ki az utolsó fizetésnek. Vállalkozóknál általános gyakorlat, hogy minimálbérre jelentették be magukat, náluk a ráta 20-30 százalék körül lehet, míg a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szerint adózó vállalkozók esetében a nyugdíj akár a korábbi valós jövedelem 10-20 százalékára is zuhanhat – mutatott rá a FBAMSZ.

Magyarországon jelenleg háromféle nyugdíj-előtakarékossági forma ismert, az önkéntes nyugdíjpénztár, a nyugdíj-előtakarékossági számla és a nyugdíjbiztosítás. Ezek mindegyikében az állam 20 százalékos adóvisszatérítéssel jutalmazza az öngondoskodást, közülük azonban a nyugdíjbiztosítás az egyetlen módozat, amelynél például kata-s egyéni vállalkozók is igényelhetik az adóvisszatérítést – emelte ki a szövetség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában