Egyházak és civil szervezetek

2022.03.10. 16:06

NAV: május 20-áig lehet rendelkezni az szja 1+1 százalékáról

A támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.

Az adóhivatal közleményében jelezte, hogy a legtöbben gyermekek fejlődésére és gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk 1 százalékát.

A NAV az szja-bevallás webes felületének kezdőoldalán is feltünteti a rendelkezés lehetőségét azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civil szervezetet, vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot 

- ismertették.

A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, illetve papíralapon postán vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a "21EGYSZA" lapon.

A korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik 1+1 százalékos nyilatkozatát - tájékoztattak.

Felajánlásokat kizárólag azok a civil szervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat; a NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.

A vallási közösségek és - idéntől - a kiemelt költségvetési előirányzat technikai számára szóló nyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg egy másik kedvezményezettet, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett számára viszont - a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

Az szja 1+1 százalék felajánlható abban az esetben is, ha az adózó adó-visszatérítésben részesült - mutatott rá a NAV közleményében.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában