Megegyeztek

2023.11.16. 12:56

Létrejött a megállapodás a 2024-es minimálbérről!

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának 2023. november 16-i ülésén megegyeztek a munkaadók és a szakszervezetek a 2024-es minimálbérről és garantált bérminimum emelésének mértékéről. Előbbi 15 százalékkal, utóbbi 10 százalékkal emelkedik, a kormány felvetésének megfelelően, már december elsejével. A minimálbér összege ezzel tehát 266 800 forintra, míg a garantált bérminimumé 326 040 forintra nő - adta hírül a Világgazdaság.

MW

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter előadást tart az Ébredés az inflációs sokkból címmel rendezett konferencián a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2023. november 9-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A Világgazdaság értesülései szerint megszületett a 2024-es minimálbér-megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának mai ülésén, ahol a munkaadók elfogadták a szakszervezetek javaslatait. A megállapodás, amely tartalmazza a kormány javaslatát az előrehozott minimálbér-emelésről, így néz ki:

a minimálbér havi bruttó összege december elsejével 15 százalékkal, 232 ezer forintról, 266 800 forintra, míg a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 296 400 forintról 326 040 forintra emelkedik.

A megállapodás részeként a következő években folyamatosan összezáródik a minimálbér és a garantált bérminimum összege. Az ülésen a Világgazdaság információi szerint Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter is részt vett, aki üdvözölte a döntést.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Nagy Márton: 2023 decemberétől 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodás született a munkaadók és a munkavállalók között. A felek több pontban megegyezésre jutottak, köztük abban, hogy a legkisebb keresetek már 2023 decemberében emelkedhetnek: a minimálbér 15 százalékkal, 266 800 forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 000 forintra növekedhet - jelentette be Nagy Márton, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) MTI-nek csütörtökön eljuttatott közleményében. 

Hozzátették, a felek ajánlást fogalmaznak meg arra vonatkozóan, hogy a versenyszférában a lehetőségek figyelembe vételével 2024. évben is meg kell őrizni a bérek reálértékét, ezért minden vállalkozást a saját üzleti, pénzügyi és bérpiaci helyzetének megfelelően további béremelésre ösztönöznek. 

Tárgyalást kezdenek a bérrendszer megújításának olyan irányú koncepciójáról, amellyel a bérek hosszútávon megőrizhetik vásárlóerejüket - írták. 

Az ülésen Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter ismételten részt vett, aki üdvözölte a döntést, valamint jelezte, hogy a kormány mielőbb megtárgyalja a javaslatokat és megalkotja a szükséges jogszabályokat. A miniszter a munkaadói és munkavállalói oldal képviselőinek is megköszönte, hogy az egyeztetések szinte végig az együttműködés jegyében teltek. "Ugyanakkor sajnálattal vette tudomásul, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség - nyilvánvalóan politikai okokból - a munkavállalók érdekeit figyelmen kívül hagyva hátráltatni próbálta a megegyezést és végül a megállapodást sem írta alá" - fogalmaz a minisztérium. 

Nagy Márton biztosította a résztvevőket afelől, hogy "a kormány továbbra is mindent meg fog tenni a háború és szankciók okozta negatív hatások ellensúlyozása, a családok megvédése, a magyar gazdaság megerősítése és a hazai vállalkozások versenyképességének növelése érdekében. A tárcavezető kiemelte, hogy 2023. az inflációcsökkentés, 2024. a gazdaság helyreállításának éve. Az alapok stabilak, folyamatosan érkeznek a családokat és a gazdaságot érintő pozitív hírek és fejlemények" - áll a közleményben. 

A kormány többek közt olyan intézkedésekkel, mint az online árfigyelő és a kötelező akciózás már októberre egy számjegyűre szorította vissza az inflációt. A harmadik negyedévben pedig megindult a gazdasági növekedés helyreállítása, hiszen az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal bővült a gazdaság - írták. 

Nagy Márton hozzátette, hogy a gazdasági növekedéshez a kereslet élénkülése is hozzájárulhat a jövőben, hiszen jó eséllyel már szeptembertől újra növekedésnek indulhattak a reálbérek, amelyet tovább fokozhat a minimálbér és a garantált bérminimum decemberi, igen jelentős emelése is. A kormány célja, hogy fenntartsa és támogassa a bérek dinamikus emelkedését annak érdekében, hogy a reálbérek jövőre 4-5 százalékkal nőhessenek. "A korábbi évekhez hasonlóan tehát egyre többet érhet a családok fizetése" - mondta a közlemény szerint.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában