2023.02.25. 13:43
Egy házaspár halt meg a szörnyű karambolban a Balatonnál
Sokkoló fotók érkeztek a helyszínről.

Forrás: police.hu
A rendelkezésre álló adatok alapján szombaton délelőtt a 6501-es számú út 5. kilométerszelvényében a lullai úton, Zamárditól nem messze, összeütközött két autó - írja a police.hu. A baleset körülményei egyelőre nem ismertek, de mindkét autó teljesen összeroncsolódott.

A baleset során az egyik járművet vezető 60 éves balatonboglári férfi, valamint 54 éves felesége olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették.
A másik autó sofőrje súlyosan megsérült.
Egy szemtanú megszólalt a Borsnak.
50 méterre álltam, onnan láttam az egészet
– kezdte a szemtanú.
„Az idős házaspár autója csúszott meg az úton és ütközött bele a másik kocsiba. Kiderült, hogy a másik sofőr egy anyuka volt és az autóban vele volt a kisbabája is. A házaspár az ütközésben meg is halt, őket a katasztrófavédelem munkatársai szedték ki az autóból. A kisbaba úgy tudom nem sérült meg, de az anyukájának eltört a keze”
– mesélte a szemtanú.
A baleset körülményeit a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Krimi
- A meggyilkolt fiatal nő holttestét keresi a rendőrség
- Teljesen összeroncsolódott az autó, miután letarolta egy vonat (videó)
- Figyelem, egyhetes közlekedésbiztonsági ellenőrzés kezdődik!
- Több embert megkéselt egy szíriai férfi Ausztriában, egy fiatal meghalt
- Meghalt a müncheni gázolás kétéves áldozata, édesanyja sem élte túl a támadást