Krimi

2023.09.20. 05:33

Az ágyban gyújtotta fel élettársát egy szabolcsi nő

Féltékenységből támadt rá a férfire.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: JRJfin

Letartóztatott a Nyíregyházi Járásbíróság egy nőt, aki a gyanú szerint féltékenységből felgyújtotta élettársát egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kistelepülésen – közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Resán Dalma tájékoztatása szerint a nő és párja két éve élettársak. Múlt pénteken összevitatkoztak, miután a férfi közölte a nővel, hogy befogadja volt feleségét, mert annak nincs hol laknia.

A gyanúsított ellenezte ezt, és azt mondta, baltával fogja várni párja volt feleségét. A vita ellenére másnap a férfi befogadta volt feleségét a lakóház hátsó részébe, a nyári konyhába. 

Az esti órákban, miközben a férfi a szobában fekve tévét nézett, párja magához vett egy benzineskannát és annak tartalmát a férfire és az ágyneműre locsolta, majd meggyújtotta.

Ezután a nyári konyhához ment, az ajtaját és a szúnyoghálót szintén lelocsolta benzinnel, majd meggyújtotta. Az épületet mindkét sértett időben el tudta hagyni, így senki nem sérült meg – olvasható a közleményben.

A bíróság a különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban rendelte el a nő letartóztatását. A közlemény szerint az ügyben még tart a nyomozás. A végzés nem végleges, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

Borítókép: illusztráció

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!