Krimi

2023.09.24. 20:49

Elképesztő állapotok: 72 kutyát mentettek ki egy családi házból, sosem engedték ki őket

A kutyák állapota borzalmas volt, legtöbbjük sovány, bolhás, vastagon állt rajtuk az ürülék.

Forrás: ASKA Alapítvány közösségi oldala

„Azt hittem, már mindent láttunk, de, nem. Szombat délután a katasztrófavédelemtől érkezett a hívás, hogy bedőlt egy ház oldala, és az épületben körülbelül 70 kutya van. Enyhe túlzásnak gondoltuk a becslést, egészen addig, amíg meg nem érkeztünk a helyszínre”

– számolt be a Pusztavámon, első hallásra hihetetlen esetről az ASKA Alapítvány.

Az értesítést követően Az Alpha-vet ebrendészei és az ASKA munkatársai négy szállító autóval érkeztek Pusztavámra a kidőlt falú épülethez. A szakemberek szerint borzalmas az ebek állapota, „vastagon áll rajtuk az ürülék, soványak, bolhásak. A további vizsgálatok ma indulnak, este 9-re tudtuk elhelyezni őket. Valószínűleg beltenyészet, hiszen most is sok a vemhes közöttük, illetve a szoptatós anya. Vannak, akik megvakultak a sötét házban.”

Forrás: ASKA Alapítvány

Az ASKA Alapítvány érthető módon segítséget kér, hiszen egy nap iszonyatos mennyiségű kutya érkezett most be hozzájuk úgy, hogy közben ott vannak az eddigi kutyák is. A pusztavámi kutyák  karanténba kerülnek, és „folyamatosan próbálnak kutyát csinálni belőlük” – írja a feol.hu.

A menhelynek szüksége van kutyaházakra, bolhanyakörvekre, ideiglenes befogadókra, kutyatápra, konzervre és támogatásra az orvosi költségekhez. Aki tud segíteni, az az alábbi alapítványi számlára utalhat pénzt: 10918001-00000015-50200001 ASKA

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában