Krimi

2023.10.08. 09:55

Brutális ámokfutásba kezdett egy hajléktalan Szombathelyen

A Vas Vármegyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy férfival szemben.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Piotr Zajda

A vádirat szerint a hajléktalan életmódot folytató elkövető 2022 augusztusában, egy szombathelyi parkolóban együtt italozott társaival. 

A vádlott ennek során egy öngyújtóval meggyújtotta az egyik ismerőse lábán lévő gézkötést, ami lángra kapott és átterjedt a sértett másik lábán lévő kötésre, illetve a ruházatára is, amelynek következtében másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett el.

A sértett kórházi ellátása ellenére elhunyt.

Tavaly októberben ismét támadásba lendül az elkövető a Vas vármegyei városban. Ekkor egy földön fekvő férfi ruházatát gyújtotta meg.

A sértettnek a földön hemperegve sikerült eloltania a lángoló ruháit, ennek ellenére a hátán nyolc napon túl gyógyuló, súlyos égési sérüléseket szenvedett el, melynek keletkezési körülményeire figyelemmel a halála bekövetkezésének reális lehetősége is fennállt.  

A támadó  a szombathelyi hajléktalanszállón szobatársával összeveszett, majd őt egy késsel mellkason szúrta. A bántalmazott férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett el, de az eset összes körülményére figyelemmel ennél súlyosabb, életveszélyes sérülés bekövetkeztének lehetősége is fennállt.

A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni – adta hírül a Veol.hu.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!