Hátsó szándék

2020.09.21. 14:01

Rátóti Zoltán: kiderült, az SZFE-s tüntetéssorozat kitervelt politikai akció

Bocsánatkérést vár a régi vezetőktől Rátóti Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja, aki szerint a kiszivárgott dokumentumból kiderült, hogy a tüntetéssorozat előre eltervezett politikai akció volt. A Nemzeti Színház közkedvelt művésze szerint ezzel bizonyítást nyert: bármit csinált volna az újonnan felálló kuratórium, ugyanez lett volna a vége.

Fotós: Vasvári Tamás

Fotós: Vasvári Tamás

„A kiszivárgott dokumentumból egyértelművé vált, hogy az egyetem körüli tüntetéssorozat előre eltervezett politikai akció volt. Az is kiderült, hogy hazugságra épült az egész autonómiaféltő történet” – nyilatkozta az Origo megkeresésére Rátóti Zoltán.

Bocsánatkérést vár a megtervezett akcióért

Az egyetem alapítványának kuratóriumi tagja szerint óriási a felelőssége azoknak, akik a tüntetések előtt demonstrációk megtartására biztatták a hallgatókat. „Kérdés, hogy ezek után mennyire tiszta a tanárok lelkiismerete” – tette hozzá. A tiltakozó hallgatókra és oktatóikra kitérve azt mondta, hogy vannak közöttük „lánglelkű forradalmárok”, akik elhitték, hogy ennek így kell történnie. Rátóti Zoltán „fedősztorinak” nevezte azt, hogy a tiltakozók az egyetem autonómiájával jönnek. Szerinte

a tüntetéssorozat célja egyértelműen a kormány megbuktatása.

„Tisztességesebb lett volna azt mondani, hogy kérem, meg akarjuk dönteni a kormányt, erre felhasználunk minden eszközt, ha kell, akkor az egyetemistákat is. Mert körülbelül erről van szó” – fogalmazott a színművész, aki szerint a régi arcok által gerjesztett folyamat egy nagy hazugság. „Nagyon sok kollégát átvertek, megtévesztettek, ezzel bevonva őket a tüntetéssorozatba” – szögezte le.

Rátóti Zoltán rendező (b) és a címszerepet alakító Sera Gösch szoprán Richard Strauss Salome című zenedrámájának próbáján az Erkel Színházban 2020. szeptember 11-én
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A Nemzeti Színház népszerű művésze ezért bocsánatkérést vár azoktól, akik „átverték és hazugságra építették kampányukat”. Szerinte a kiszivárgott dokumentum alapján bizonyítást nyert, hogy

bármit csinál a kuratórium, a régi vezetők és az őket követő hallgatók akkor is az anarchiát, a tüntetéssorozatot választották volna megoldásként.

„A négynapos tréning egyértelműen politikai kiképzés volt. Ugyanis az összejövetelen részletezett témáknak semmi közük nem volt a Színművészeti Egyetemen oktatott tantárgyakhoz. Innentől kezdve pedig nagyon nehéz nem politikai akcióként értelmezni a történteket” – összegzett Rátóti Zoltán.

Blokádra tanították a diákokat

Portálunk is ismertette azt a körlevelet, amelyet az SZFE kommunikációs vezetője küldött ki a hallgatóknak a legutóbbi nyári szabadegyetemről. Ebből kiderült, hogy a négynapos táborban többek között olyan programelemek voltak, mint A Blokád (2012) című dokumentumfilm vetítése (amely a 2009-es zágrábi egyetemfoglalásról szól); valamint beszélgetés Hellenbarth Virággal (HASZ) és Misetics Bálinttal, a polgári engedetlenség kereteiről. Sokat mondó, hogy utóbbi Soros György kormányellenes politikai aktivistája, a Párbeszéd alapító tagja, jelenleg pedig Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadójaként dolgozik.

A fentieken kívül a rendezvény közreműködői között szerepelt egy börtönpszichológus (sokáig zárt közösségben lenni – vö. blokád), továbbá Gulyás Márton baloldali politikai aktivista is. Mint ismert, ő rongálta meg a Sándor-palotát és az Állami Számvevőszék épületét, ő zavarta meg bekiabálásaival Markó Iván táncpremierjét. Magyarán arról szervezett nyári tábort az egyetem régi vezetősége, hogy

hogyan kell elfoglalni egy egyetemet, hogyan kell blokádot kialakítani.

Mint ismert, a hallgatók azóta ezt a gyakorlatban is megvalósították, hetek óta blokád alatt tarják az SZFE épületét, és csak azokat engedik be, akiket ők akarnak.

Az Origo kérdésére Upor László, az egyetem lemondott, de tisztségéből azóta sem távozó rektorhelyettese elismerte, hogy valós az Origo birtokába jutott dokumentum. Azaz egy hónappal a barikád előtt az intézmény vezetői valóban egy olyan tábort szerveztek, ahol az előadók azt mutatták be, hogyan kell elfoglalni egy egyetemet.

Portálunk is többször hírt adott arról, hogy az SZFE körüli megmozdulások mögött egyértelmű politikai szándékok húzódnak. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Vidnyánszky Attilát kinevezését követően azzal fenyegette meg, hogy egy kormányváltást követően földönfutóvá teszi. Ezzel elindította a lavinát, bátorítást adott a hallgatóknak. A baloldali pártelnök azóta többször megszólalt az egyetemet érintő kérdésekben

Borítókép: Rátóti Zoltán színművész gróf Apponyi Albert híres trianoni védőbeszédét mondja gróf Apponyi Albert szobrának avatásán Kápolnásnyéken 2020. szeptember 11-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!