Interjú

2024.01.08. 13:00

Mága Zoltán: az egyik legszebb, legbiztonságosabb, legélhetőbb ország a miénk

A Magyar Nemzetnek adott interjújában a hegedűművész visszatekint gyerekkorára és jövőbeli terveiről is mesél.

Mága Zoltán hegedűművész

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Mága Zoltán szerény körülmények között nőtt fel, de büszkén vállalja ezt az időszakot is. Zenész dinasztiából származik, édesapja is zenész.

– Amikor kisgyermek voltam, apukámnak egyetlen tanácsa volt:

kisfiam, becsületesen élj és szorgalmasan tanulj, mert akkor egyenlő eséllyel indulhatsz az életben.

A zene mellett ő komoly fizikai munkát végzett azért, hogy a tandíjaimat és különóráimat ki tudja fizetni. Ezt soha nem fogom elfelejteni, és nagyon hálás vagyok neki ezért – mondta a világhírű hegedűművész a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Mága Zoltán az egyik kérdésre adott válaszában hangsúlyozta:

„Minél több helyen járok a világban, annál inkább úgy érzem, hogy hálás lehetek azért, hogy Magyarországon élek, mert hazatérve mindig megállapítom, hogy az egyik legszebb, legbiztonságosabb, legélhetőbb ország a miénk.”

A hegedűművész a tavalyi Budapesti újévi koncerten a béke üzenetét fogalmazta meg. Azt kívánta, hogy a 2023-as év hozza el a szeretetteljes békét és a valódi összefogást, amelyre nemcsak hazánknak, Magyarországnak, hanem egész Európánk és a világnak is nagy szüksége van. Kérte, hogy minden ember találjon megnyugvást, töltse be a szívét a szeretet, és a fegyverek örökre némuljanak el.

– De ez sajnos nem történt meg, továbbra is folytatódnak a véres összecsapások. Ezért, az idei újévköszöntőn azt mondtam, ha most egyetlen kívánságom lehetne azt kérném, hogy legyen végre béke a Földön és szeressék egymást az emberek! A gondoskodás felelőssége vallástól független. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk egymás védelmében! – mondta Mága Zoltán, aki az interjúban többek között beszélt még a 100 templomi jótékonysági koncertsorozatról és az 50 év – 50 koncert projektjéről is.

Az interjúért kattintson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!