Labdarúgás

2022.10.18. 12:00

Gazdag Dániel már télen a topligába szerződhet

Dusan Vasiljevic, a Philadephia Unionban szereplő futballista menedzsere szerint a magyar válogatott labdarúgó akár már a télen valamelyik topligába szerződhet – közölte az MTI.

Gazdag Dániel, a Philadelphia Union játékosa, miután gól szerzett a Toronto FC ellen az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) játszott 2022. október 9-i mérkőzésen a pennsylvaniai Chesterben

Forrás: MTI/AP

Fotós: Matt Slocum

Vasiljevic az M1 aktuális csatornának elmondta, többek között spanyol élvonalbeli klub is érdeklődött a 26 éves játékos iránt, ugyanakkor elsősorban mostani csapatával tárgyal, amelynél 2023 végéig szól a szerződése.

Nem zárom ki, hogy egy európai top five ligába igazol majd, akár már decemberben

 – fogalmazott a 17-szeres válogatott futballista menedzsere. Hozzátette, más játékosügynökök szerint Gazdag a Juventusba is beférne.

Gazdag remek teljesítményt nyújtott az alapszakaszban, 22 gólt szerzett. Jelölték az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) legértékesebb játékosának járó különdíjra is, a szűkített listára azonban nem került fel, pedig ügynöke szerint a végső győzelmet is megérdemelte volna.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában