A foci ünnepe Csepelen

2023.06.12. 11:06

Újabb két csapat jutott a nagydöntőbe a Tippmix Minifoci Magyar Kupában

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói állomása után ezúttal Csepelen folytatódtak a küzdelmek. A fővárosban bombaerős mezőny jött össze, így nem is csoda, hogy elképesztő izgalmak voltak az egész napos tornán. A CSHC-pályán végül a Szilasi és Barátai szerezte meg a győzelmet, de az ezüstérmes Lázár Lovaspark is bejutott a budapesti nagydöntőbe.

MW

Nagy izgalmakat hozott a döntő

Forrás: Origo

Fotó: Polyák Attila

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói állomása az SZPCDSE-ECECE sikerével ért véget pünkösdhétfőn. A ceglédberceli csapat mellett a másik döntős H-Terasz jutott a július 16-án megrendezésre kerülő nyolccsapatos budapesti nagydöntőbe. Csepelen az volt a legnagyobb kérdés, hozzájuk melyik két együttes csatlakozik majd.

Látványos meccsek voltak Csepelen
Fotó: Polyák Attila / Forrás: Origo

Vasárnap Csepelen, a magyar minifoci-válogatott bázisán folytatódott a kupasorozat, amely nemcsak a bombaerős mezőny miatt volt különleges, hanem azért is, mert egyetlen pályán zajlottak a küzdelmek reggel 8 órától egészen este 8 óráig. A kilátogató nézők jó időben – olykor egy kis nyári záporral megfűszerezve – és hangulatban élvezhették az igazi minifociünnepet.

A benevezett 12 csapatot három csoportba sorsolták, ahol körmérkőzéses rendszerben döntötték el a továbbjutó helyek sorsát. Mindhárom csoportból az 1. és 2. helyezettek, valamint a két legjobb 3. helyezett jutottak tovább a kieséses szakaszba, azaz a negyeddöntőbe. A csoportküzdelmek egészen fél négyig zajlottak, és óriási izgalmakat hoztak.

Az A jelű négyesből az Odin Fiai, a Szilasi és Barátai, valamint a Chicago, a B csoportból a Squadra Anonima, a National Airon Team és a Todor Pet Bau Kft., míg a C csoportból a Hope és a Lázár Lovaspark jutott a legjobb nyolc közé.

A negyeddöntők egy mérkőzést kivéve szoros csatákat hoztak. A Lázár Lovaspark meggyőző játékkal 6–3-ra verte a Squadra Anonimát, a Todor 2–1-re győzte le az Odin Fiait, a Hope a Chicago 1–0-s legyőzésével jutott a négy közé, míg a Szilasi igazán feszült mérkőzésen 2–0-s sikert aratott a National Iron Team ellen.

Az elődöntőben már hatalmas volt a tét, ugyanis a döntőbe jutó két csapat kvalifikálta magát a budapesti nagydöntőbe.

 A Lázár Lovaspark meglepően könnyedén, 4–1-re győzte le az első elődöntőben a Todor csapatát, majd a másik mérkőzés végig kiélezett csatát hozott, végül a Szilasi és Barátai 1–0-ra verte a Hope együttesét.

A bronzmérkőzésen a Hope nyert a Todor ellen, így a harmadik helyet szerezte meg.

Este hét órakor kezdődött a döntő, amelyen a Lázár Lovaspark és a Szilasi és barátai találkozott. Az már a finálé előtt eldőlt, hogy ez a két csapat jutott a budapesti nagydöntőbe. A mérkőzést a Lázár Lovaspark kezdte jobban, a magyar válogatott kapusa, Tajti Bence például előre is merészkedett, de a kapufa megmentette az ellenfelet a góltól. 

A vezetést aztán a Szilasi szerezte meg, a 8. percben Soós Dávid szép góllal juttatta előnybe csapatát.

 A Lázár Lovaspark nem adta fel és a második félidő 19. percében egyenlíteni is tudott Hadnagy István révén. Két perccel később a válogatott újonca, Kiss Gábor villant meg, az egyébként fantasztikusan védő Tajti is tehetetlen volt, így a Szilasi újból vezetést szerzett. A hátralévő percekben pedig már nem esett újabb gól, így a 

Szilasi és Barátai csapata hódította el a trófeát.

 

A Szilasi és Barátai nyert Csepelen
Fotó: Polyák Attila / Forrás: Origo

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa második állomása zajlott Csepelen. Ahogy az várható volt, a négy közül ez az egyik legerősebb állomás. A budapesti minifoci krémje tiszteletét tette. Sok remek meccset, kiváló játékosokat láthattunk. Jövő héten Tápiószentmártonban, három hét múlva pedig Balatonfűzfőn fejeződik be a Magyar Kupa selejtezője. Ezt követően a nyolc legjobb csapat a nagydöntőben találkozik majd a végső trófeáért és a nemzetközi kupaindulás kiharcolásáért

 – mondta Pinkóczi Tibor, az Országos Minifutball Szövetség alelnöke.
 

A Magyar Kupa csepeli állomásának legjobb kapusa, Mészáros Dániel
Fotó: Polyák Attila / Forrás: Origo

Nagyon erős tornán vagyunk túl. Az egyik legjobb torna volt, ahol valaha játszottam. Kiváló csapatokkal és játékosokkal voltunk együtt. Nehéz meccsek után sikerült megnyernünk a tornát. Az első meccs kivételével sikerült játékban mindenki fölé kerekednünk. Magabiztosan nyertük meg a kupát, de szeretnék gratulálni a többi csapatnak és a különdíjasoknak is

 – mondta a torna legjobb kapusa, Mészáros Dániel.

Szeretném megköszönni, hogy egy ilyen jó tornát sikerült összehozni Csepelen. Örülök, hogy eljutottunk a döntőig, és így kvalifikáltuk magunkat az országos döntőbe. Nagyon remélem, hogy ott is ilyen jó eredményt fogunk elérni. Bizakodó vagyok annak ellenére, hogy sajnos a döntőben alulmaradtunk a Szilasi ellen. A játékunk biztató volt, erre tudnunk alapozni a jövőben

 – árulta el a torna legjobb játékosa, Pál Patrik.

Farkas Bálint, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa gólkirálya
Fotó: Polyák Attila / Forrás: Origo

Rendkívül jó volt a rendezés és nagyon jól éreztük magunkat. Sajnálom, hogy kiestünk már a legjobb nyolc között. Az is nagy teljesítmény, hogy a rendkívül nehéz csoportunkat meg tudtuk nyerni. Nekünk már ez is egy olyan teljesítmény, amiért megérte elindulni. Nagyon örülök, hogy a kapu előtt sokszor nyugodt tudtam maradni, értékesíteni tudtam a legtöbb helyzetemet, így sikerült megszerezni a gólkirályi címet

– összegzett a torna gólkirálya, Farkas Bálint.

Tippmix Minifoci Magyar Kupa, Csepel, végeredmény:

1. Szilasi és Barátai
2. Lázár Lovaspark
3. Hope
4. Todor Pet Bau Team Kft.

Különdíjasok:

A torna legjobb kapusa: Mészáros Dániel (Szilasi és Barátai)
A torna legjobb játékosa: Pál Patrik (Lázár Lovaspark)
A torna gólkirálya: Farkas Bálint (Squadra Anonima)

A verseny fordulóinak tervezett időpontjai és helyszínei:

05. 29., hétfő: Hajdúszoboszló
A győztes SZPCDSE-ECECE és az ezüstérmes H-Terasz jutott a nagydöntőbe

06. 11., vasárnap: Csepel
A győztes Szilasi és Barátai és az ezüstérmes Lázár Lovaspark jutott a nagydöntőbe

06. 18., vasárnap: Tápiószentmárton 
Versenykiírás és jelentkezés IDE kattintva!

07. 01., szombat: Balatonfűzfő 
Versenykiírás és jelentkezés IDE kattintva!

07. 16., vasárnap: Budapest
Döntő

A már ismert részvevők:
SZPCDSE-ECECE
H-Terasz
Szilasi és Barátai
Lázár Lovaspark

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában