Kisteleki régiséggyűjtő

2021.11.28. 08:38

Martus Béla egy 160 éves fényképezőgépet őriz – Fotók

A kisteleki Martus Béla otthona igazi múzeum: szinte minden helyiségben, még a konyhában is, akadnak olyan tárgyak, régiségek, amit érdemes megnézni, és meghallgatni a tulajdonos arról szóló történetét. Több mint negyven éve vadássza, gyűjti a régiségeket a lámpától az egyenruhákon és fegyvereken át az utcanévtáblákig.

Imre Péter

A 60 éves kisteleki gyűjtővel, Martus Bélával szinte napra pontosan egy éve, tavaly, november elején találkoztam először a balástyai régiségvásárban. A kínálat nem volt túl bőséges, de érdekességek azért akadtak, és már akkor is jót beszélgettünk hobbijáról, kedvteléséről. Kijelentette: – Nem tudom megfogalmazni, miért csinálom, egyszerűen vonzódom a régi tárgyakhoz. Az egyik első, amit vettem, 1979-ben 50 forintért egy ezüst 20 krajcáros volt, a legutóbbi pedig pár hete a ritkaságnak számító, úgynevezett buzogány morzsoló.

A kezdetek

– Apa egyszer hazahozott egy csontokat rejtő kora bronzkori kis cserépedényt, ekkor 9-10 éves lehettem. Kicsivel később a vasgyűjtés közben talált acélsisak mozgatta meg a fantáziámat, ezt kisebb szünet követte, majd találtam egy gyönyörű kis üveget, azóta nincs megállás. Mindenből régit tartok, volt már legalább negyven biciklim, de új egy sem, csakis régiségnek számító, akárcsak a BMW motor. A házam is öreg, viszont a gyűjteményt már évente csak pár jobb darabbal bővítem, egyszerűen nem fér több – mesélte újra Martus Béla, mikor legutóbb az otthonában találkoztunk.

Hajólámpa és fegyverek

A „két lóerős” hajtányon cserepes virágok kaptak helyet az udvarban, a melléképületnek támasztva utcanévtábla pihent, műhelye falának minden négyzetcentiméterét régi, főleg I. világháborús katonafotók, portrék foglalták el és díszítették. A legnagyobbat leemelve, leporolva mutatta meg. Nemcsak gyűjt, háza fatárgyait, -eszközeit mindet maga készíti és készítette – 1978-ban lett asztalos –, köztük a franciaágyat, amit úgy alakított, hogy illeszkedjen a már meglévő bútorok hangulatába. De kikerült már a keze alól Bösendorfer zongora lábaiból fabrikált dohányzóasztal is.

Régiséggel kereskedik Bartus Béla. Fotó: Török János

– Ezt a Budapesti Lámpagyárból származó petróleumos hajólámpát ritka, kék színű kisteleki szódásüvegért cseréltem

– mutatta és mondta, mikor Török János fotós kollégámmal beléptünk a konyhába, elhaladva a több mint 100 éves cserépkályha előtt. A folyóson van egy különlegesség, az I. világégés idején népszerű kép II. Vilmos német császárral és I. Ferenc József osztrák császárral, magyar királlyal a „Ha Isten velünk, ki ellenünk” felirattal. Erre a történelem sajnos egyértelműen válaszolt… Kedvence a kisebbik szoba egyik sarka: három egyenruhával, sisakokkal – ezek a házban mindenütt megtalálhatók –, fegyverekkel, két alabárddal, utóbbiak érdekessége, hogy az egykori szegedi étteremből valók. De akad a birtokában elöltöltős puskához két mesterlövész-távcső is.

Nem vásárokon

Martus Béla közölte: a régiségekhez csak kis hányadban jutott kirakodóvásárokon, például ebbe a kategóriába tartozik egy régi török kávéfőző. A legtöbbre általában olyan tanyák, magánházak padlásán bukkant, ahol éppen dolgozott, és megvette, elcserélte, vagy ajándékba kapta a házigazdától azt, amelyiket kinézett magának. Az is megtörtént, hogy egy szebb, ritkább darabért kaput készített a portán már meglévő, felhalmozott faanyagból.

160 éves kamera

– Ez az 1860-as évekből való, a képet üveglapra rögzítő fényképezőgép az egyik büszkeségem, bár mindegyik idekerült tárgyat nagyon szeretem. Tulajdonképpen köztük, velük élek. Szereztem egy geodétaállványt, ami pont passzol hozzá. Korábban kocsmában volt dekoráció a plafonon, a helyet megszüntették, a házat elbontották, a kamerát pedig kidobták a szemétre. Onnan a cimborámhoz került, tőle vettem meg 20 ezer forintért. A szívem csücske – mesélte Béla, miközben elővette a szekrényből, összerakta és lábaira állította.

Szétnézve a legbelső szobában – ahol az általa készített ágy is helyet kapott –, láthattunk sisakokat, gyönyörű antik lámpákat, pilótasapkát és -szemüveget, muzeális Remington írógépet, régi szekrényeket, bécsi barokk asztalt, a vitrinben rengeteg porceláncsészét, melyek közül előkerült a már citált, jellegtelen bronzkori cserépedény.

– Ha valaki kirámolná ezt a szekrényt, ezt biztosan itt hagyná, mert a legcsúnyább, viszont számomra a legkedvesebb. És majd’ mindegyikre érvényes, hogy manapság már nehéz vagy lehetetlen beszerezni, ezért is, ami ebben a szobában van, az „érinthetetlen”, vagyis soha, semmilyen körülmények között nem adom vagy cserélem el. Ez az enteriőr, vagyis belső tér nem bontható meg – közölte vendéglátónk, akinek több mint 1000 darabos a gyűjteménye. Elárulta: hobbiját nem követik és folytatják gyerekei, Erika és Béla, bár utóbbi kis korában szívesen futkorászott és játszott az egyik rohamsisakban.

Csodálkozások

– Nem tudom megérteni azokat, akiknek ezek a tárgyak nem tetszenek. Szerintem szépek, nagyon szépek, vagy különlegesek

– mondta, és búcsúzásként utóbbira példaként mutatott egy német munkakönyvet (arbeitsbuch), valamint egy SAS-behívót, aminek érdekessége, hogy megtalálta azt a tanyát, ahova annak idején, a II. világháborúban címezték és kézbesítettek. Hozzátette még: – Előfordul, hogy valami a kezembe akad, és alaposan rácsodálkozok, mert nem láttam már legalább 10 éve. Újra felfedezve, abban a pillanatban az is újdonságnak, új szerzeménynek tűnik.

Történelmi tábla

Az nem újdonság, hogy valamelyik tárgyra büszke, de a legalább 160 éves tábla – a vele egykorú kamerához hasonlóan – szíve csücske, és az áll rajta: „Csongrád vármegye, Kistelek község, Csongrádi járás”. – Akkoriban tették át Kisteleket a Csongrádi járásba, szinte biztos, hogy nincs ebből több a világon – magyarázta kötődését.

 

Ezek is érdekelhetik