A mórahalmi lovasszínház sztárja kemény pofonokat osztott ki énekes ellenfelének

2023.11.13. 17:30

Nem hiába gyúrta ki magát Pintér Tenya – kiütéssel nyert a Sztárboxban

Pintér Tibor Tenya, a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház sztárja ezúttal új oldaláról mutatkozott be: vasárnap nehézsúlyú boxmeccset vívott a tévében. A lóháton éneklő színész bebizonyította: közel az 50-hez is tud kemény sportember lenni: kiütéssel nyerte meg első összecsapását.

Timár Kriszta

Nyáron még a mórahalmi lovasszínházban énekelt, vasárnap már kemény pofonokat osztott a ringben Pintér Tenya. Fotó: RTL

Mórahalmi kötődésű celeb lépett ringbe vasárnap este a Sztárbox című tévéműsorban. A Patkó Lovas és Szabadtéri Színházzal szorosan együttműködő és ott évek óta nyaranként több előadással is fellépő Pintér Tibor Tenya Dobrády Ákos énekessel csapott össze nehézsúly kategóriában. Kiderült tehát, miért gyúrta ki magát ennyire az előző hónapokban: nyáron kifejezetten vékonyan – 20 kilót dobott le –, ám már akkor is izmosan láthattuk a mórahalmi előadásokban. Akkor azt mondta, a Herkules című produkcióhoz igyekezett méltó formába kerülni. Nos, ez nyilván ott sem vált hátrányára, azóta azonban jelentős izomtömeget szedett fel még magára, így 49 éves kora ellenére is elismerésre méltó formában tudott kiállni erre a komoly mérkőzésre.

Fotó: RTL

 Az énekes színész meglehetősen extravagáns, de teljesen önazonos módon, lóháton vonult be az arénába. Bár a meccset Dobrády kezdte nagyobb lendülettel, Pintér hamar átvette az irányítást és már az első menet végén annyira megsorozta ellenfelét, hogy rá kellett számolni a gong megszólalása előtt. És bár Dobrádynak volt ideje a szünetben pihenni, végül ez sem segített rajta sokat: a következő menet elején ismét hatalmas pofonokat kapott, és végül egy hatalmas horog olyan erővel talált be a védtelenül hagyott fejére, hogy újra álló rászámolást kapott. És mivel nem tudott egyértelműen válaszolni a bíró kérdésére, hogy tudja-e folytatni a mérkőzést, a mérkőzésvezető véget vetett a küzdelemnek és Pintér Tenyát hirdette ki győztesként.

A műsorban egyébként a helyszínen szurkolt neki barátnője, Jennifer, akit Mórahalom közönsége már szintén több lovas előadásból ismerhet, illetve fia, Máté is. A mérkőzés után Pintér annyit mondott, nagyon kemény meccs volt, Ákos nagyon keményeket ütött már az elejétől kezdve. – Lejöttek rólam a kardok, pajzsok, koreográfiák és itt csak én voltam. Már ezért megérte – foglalta össze élményeit a lovas színész. Hozzátette: szeretne még jobban megtanulni boxolni. Erre egyébként szükség is lesz hiszen Árpa Attila, Brasch Bence és Szegedi Fecsó jutottak még be rajta kívül az elődöntőbe. Bármelyikük is lesz az ellenfele, biztos, hogy komoly meccsen kell majd helytállnia ahhoz, hogy a döntőben boxolhasson a győzelemért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában