Finimságokkal és programokkal vártak minden korosztályt

2019.10.20. 14:55

I. Gyütt-Mönt Találkozó Tápén – Fotók

Első alkalommal szervezték meg vasárnap a Gyütt-mönt találkozót a tapéi Heller Ödön Művelődési Házban.

Kozma Rita

Sajátos rendezvénnyel gazdagodtak a tápéiek. Fotó: Frank Yvette

A rendezvény egy nagyobb projekt keretén belül valósult meg, célja pedig a Tápén élő közösség összekovácsolása.

– A rendezvény egy másfél éve futó projekt része. Először interjúkat, közösségi beszélgetéseket szerveztünk a tápai lakosság számára, ahol elmondhatták milyen problémákkal szembesülnek a hétköznapjaik során illetve milyen megoldásokat tudnának rá kínálni. Ezt a felmérést kiterjesztettük kérdőív formájában is, és ebből született az ötlet, hogy az itt élők szeretnének egy olyan találkozót, ahol rendezni lehetne a tősgyökeres, helyben született tápaiak és a betelepülők, vagyis az úgynevezett „gyütt-möntek” közötti konfliktust – mondta Hornyik Anna Viola, a közösségfejlesztő projekt megbízottja.

 

A program elsődleges célja tehát a különbségek helyett a közös értékek megtalálása és a befogadás elősegítése anélkül, hogy a tápaiak rendkívül erős identitástudata csorbulna. Ezt a feladatot hivatott teljesíteni a nap során több program is, mint a helyi ízek ételkóstolója, táncház vagy Tápé értékeit összegyűjtő kapcsos könyv bemutatója. A rendezvényre meghívták Havasi Valériát, aki egy különleges workshoppal készült, amely a közösségi kapocs megtalálására fókuszál. Havasi Valéria egykor Tápén tanított, így jól ismeri a helyieket, interaktív előadását így a helyiekre szabottan készítette, amely a Kis Tápéba két úton kell bemenni címet viselte. A játék eredménye pedig azt erősítette meg, hogy a születési helytől függetlenül is lehet valaki tápai.

Az egész napos rendezvényre terménybemutatóval, Honismereti gyűjtemény-kiállítással és színpadi produkciókkal is készültek a szervezők. Már a délelőtti órákban kipakolták terményeiket a helyi és környékbeli árusok, lehetett vásárolni, kóstolni tápai libatöpörtyűt, tönköly lisztből készült házi kenyeret, levendulás készítményeket, házi szappant. A kicsiket gyermeksarok és tökfaragás várta, este pedig a Desszert zenekar koncertje zárta a műsort.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában